Balatoni vízpótlás lehetséges megoldásainak
környezeti vizsgálata

 

Dr. Tombácz Endre

az ÖKO Rt szakmai igazgatója

Dr. Gulyás Pál

biológia tudomány kandidátusa, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt tudományos tanácsadója

Mozsgai Katalin

környezetmérnök, okl. közgazdász, az Öko Rt. Főmunkatársa

 

Kulcsszavak: környezeti hatások, vízpótlás, fenntarthatóság

 

 

1. Előzmények és a feladat

A Balaton vízszintjének többszöri szélsőséges ingadozása miatt az elmúlt ötven évben többször is felvetődött a vízpótlás szükségessége. Általában a tényleges vizsgálatok megkezdése előtt csapadékosabb időszak következett be, amely eloszlatta a Balaton kiszáradását előrejelző jóslatokat, így konkrét műszaki és környezeti vizsgálatok ezzel kapcsolatban az elmúlt évtizedekben nem is történtek. A tó negyedik éve tartó vízszintcsökkenése miatt azonban 2003 végén már igen határozottan megfogalmazódott az az igény, hogy fel kell készülni a tartóssá váló vízhiány enyhítésére.

A probléma kezelésére még 2002-ben a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. a Balatoni Fejlesztési Tanácstól arra kapott megbízást, hogy vizsgálja meg, melyek a vízpótlás lehetséges alternatívái. 2002. novemberére készült el „A Balaton vízpótlási lehetőségeinek vizsgálata” című tanulmány (VITUKI 2002). A korábbi tervekből kiindulva elemezték a vízátvezetés különböző megoldásait a Rábából, a Drávából, a Murából és a Dunából, azaz „idegen” vízgyűjtőkről. Vizsgálták a különböző változatok műszaki megvalósíthatóságát, azok hatását a vízminőségre és az élővilágra, és becsülték a felmerülő költségeket. A szóba jöhető variánsok közül a Rábából történő gravitációs átvezetést tartották legmegfelelőbbnek a Zala folyón keresztüli vízbevezetéssel. A jelentés kedvezőtlen környezeti hatásokkal elsősorban a vízminőség tekintetében számolt, de a kiválasztott változatot elfogadhatónak tartotta.

A közgondolkodás a vízszint csökkenését sokkal inkább egy újra jelentkező, a turizmusra jelentős kihatással bíró környezeti problémaként érzékelte, semmint a Balaton természetes változékonyságának velejárójaként. A 2003-as nyári időjárásnak és az erőteljesen érzékelhető vízszintcsökkenésnek természetes következménye volt a döntéshozókra és szakpolitika alakítókra háruló nyomás.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság megbízásából a Budapesti Műszaki és Gazdálkodástudományi Egyetem ezért készítette el „A Balatoni vízpótlás szükségessége: Tenni vagy nem tenni?” című tanulmányát felhasználva a VITUKI által vizsgált alternatívákat (Somlyódy 2003). A kutatás arra az elemi kérdésekre kereste a választ, hogy szükség van-e, illetve szabad-e egyáltalán a rendszerbe beavatkozni, és ha igen, mi annak az elfogadható mértéke. A tanulmány fő következtetése az, hogy a Balaton ökológiai állapota jelenleg nem igényel vízpótlást, azaz a tó ökológiai állapota a vízkészlet csökkenésével az aszályos évek alatt nem romlott. A statisztikai adatok a tó kiszáradását nem jelzik előre és az alacsony vízállás megszűnése valószínűsíthető, bár az éghajlatváltozás mértékének és időléptékének becslése meglehetősen bizonytalan. Amennyiben mégis a kedvezőtlen állapot erősödik, arra az esetre a karsztvízből történő vízpótlásra kell felkészülni.

A tanulmány elkészülését követően az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Balaton vízpótlása hatásainak környezeti vizsgálatára az ÖKO Rt-nek adott megbízást. Feladatuk egy környezeti vizsgálat készítése volt a tervek tartalmának és értelmének környezetvédelmi megközelítésű értékelésére. A környezeti vizsgálat konkrétságában több volt, mint egy Stratégiai Környezeti Vizsgálat és kevesebb, mint egy beruházási Környezeti Hatásvizsgálat. A vizsgálat célja a két alapanyagnak tekintett tanulmány (Somlyódy 2003, VITUKI 2002, 2003) által felvetett beavatkozási megoldás környezeti hatásainak vizsgálata, de abban nem lehet kitérni olyan kérdések elől, mint a beavatkozás indokoltsága vagy a megvalósításhoz szükséges időigény. A munka során számtalan bizonytalansági tényezővel találkoztunk, amelyek nehezítik a megfelelő értékítéletek és ennek megfelelően a megfelelő döntések kialakítását. Ezeket a bizonytalanságokat, mint ahogy a dolgozatunkban, jelen írásban is kiemeljük.

 

2. Amire választ keresünk

A környezeti vizsgálat tárgyát a Balaton vízpótlás szükségessége és lehetséges alternatíváinak környezeti elemzése jelentette. A fenti megfogalmazás alapján nyilvánvaló, hogy legalább három különböző kérdést (minek, mit, hogyan) tehetünk fel környezeti szempontból:

        Szükséges-e egyáltalán a Balaton vízhiányának mesterséges pótlása? Illetve az elővigyázatosság elvét követve és a Balaton vízháztartásának instabilitását ismerve szükségessé válhat-e a Balaton vízpótlása különös tekintettel az éghajlatváltozás tényére?

        A Balaton vízmennyiségi állapotjellemzőinek javítását vagy fenntartását mely beavatkozási vagy vízpótlási módok segíthetik elő?

        A műszakilag és közgazdaságilag lehetséges alternatíváknak milyen környezeti hatásai vannak? Fontos kérdés, hogy a környezeti hatások elemzése után marad-e javasolható megoldás, és ha marad milyen feltételekkel lehet azt alkalmazni.

Számos szomorú hazai (folyó szabályozások, Szigetköz stb.) és nemzetközi példa mutat rá arra, hogy bizonyos beavatkozások visszafordíthatatlan károkat okozhatnak környezetünkben, amit a jelenlegi szakzsargon „a nem kellően átgondolt, vagy a kor tudományos ismereti által nem kellően megalapozható intézkedések” néven aposztrofál. Alapvető következtetésünk, amelyekre az utóbbi másfél évszázad megtanított bennünket: A környezeti problémák gyakran időben később és térben máshol jelentkeznek, mint ahol és amikor elkövetjük a beavatkozásokat. Éppen ezért akkor járunk el teljes körültekintéssel, ha egy negyedik kérdést is felteszünk magunknak:

        Van-e olyan beavatkozás vagy intézkedés, amely a teljes hatásterületen belül bizonyíthatóan károkozás nélkül oldja meg a vízpótlás kérdését? Meg tudjuk-e pontosan határozni, hogy a vízpótlás milyen hatásokat indít el az érintett befogadóban és vízgyűjtő területeken, azok visszafordíthatók-e?

A helyes kérdés, illetve problémafeltevés szükségességét az is indokolja, hogy a problémák kialakulása számos okra és hatótényezőre vezethető vissza. A gyakorlat bizonyítja, hogy a problémák és az okok gyakran teljesen más formában jelentkeznek, és amíg az okok nem kerülnek felszámolásra, addig csak a problémák „tüneti kezelésére” van lehetőségünk.

A vizsgálni kívánt kérdést az alábbiak szerint lehet megfogalmazni:

        Világosan látjuk-e a jelenlegi probléma kialakulásának okát, és mennyiben vagyunk mi magunk felelősek a kialakult helyzetért? A jelenlegi helyzet az emberi beavatkozás miatti éghajlatváltozás következménye, vagy természetes folyamat? Egyértelműen a szélsőséges időjárás, vagy a Balatont ért többszörös emberi beavatkozások is felelősek a kialakult helyzetért?

A célok ugyanilyen sokrétűek lehetnek. Annak ellenére, hogy a Balaton vízszintjének csökkenésére jelenleg a társadalom és a turizmusra épülő gazdaság reagált érzékenyen, alapvető kérdés, hogy a folyamat okozhat-e a Balatonban újabb vízminőség-romlást, vagy nem kívánatosnak minősített ökológiai változásokat. Szintén kérdésként merül fel az, hogy a vízpótlással mi az elérni kívánt célunk vagy árnyaltabban fogalmazva mik a célok közötti prioritások?

 

3. Ami megtörtént, kiindulási állapot

Azok a tények, amelyek a jelenlegi problémák értékelését és minősítését meghatározzák a következők:

a.     A tó vízháztartása 2000. és 2003. között olyanná vált, amelyre a mérésekkel fedett időszakban még nem volt példa. 1921. óta olyan összefüggő három éves időszak nem volt, melyben a tó vízmérlege minden évben negatív lett volna. Az adatok alapján elmondható, hogy a vízgyűjtő terület halmozódó szárazodása következett be, aminek következtében nemcsak a csapadék volt a három évben az átlagos alatti, hanem ennek az amúgy is kevés csapadéknak is egyre kisebb hányada került lefolyásra. A fentiek eredményeként a Zala által szállított összes víztömeg is jelentősen csökkent, az egy év alatt lefolyt víztömeg Zalaapátiban a sokéves átlagos vízszállítás 39%-ára, Fenékpusztán 32%-ára csökkent. Ugyanakkor a párolgás a már értékelt 2000-2002-es időszakban, főleg a nagy nyári melegek miatt 15%-al nagyobb volt az átlagosnál (Varga 2003).

b.      A tó jelenlegi alacsony vízállása tehát nem a közvetlen emberi vízhasználatok következménye. Az évi vízelhasználás a Balatonból átlagosan 31 mm/év. Az utóbbi 10 év adatai ettől lényegesen nem térnek el. A vízelhasználáson belül az ivóvízkivétel átlagos mennyisége 24 mm/év, az ipari és mezőgazdasági célú vízkivétel átlagosan 10 mm/év. Vízhasználat után ezzel szemben a Balatonba visszavezetett használtvíz-mennyiség csupán átlagosan 3 mm/év (Nováky 2003, Varga 2003).

c.      A Balatonra olyan megbízható éghajlati előrejelzésekkel, amelyek a hatásvizsgálatok igényeit maradéktalanul kielégítenék, nem rendelkezünk, ezért a hidrológiai elemzésekhez forgatókönyveket készítettek. E szerint az átlaghőmérséklet a téli félévben 1.5 0C-al, a nyári félévben 0.5 0C-al emelkedik. A vízgyűjtőre hulló csapadék a téli félévben 5%-kal nő, a nyári félévben pedig 15 %-al csökken. A 2000-2003-as időszak az éghajlatváltozásokat feltételező modellezett állapotváltozások adta rendszerek szempontjából is szélsőségesnek számít. Tehát ez a négy év mindenképpen speciális esetnek tekinthető.

 

Bizonytalanság!

A szélsőségesnek tekinthető évek az éghajlatváltozás feltételezett mértékét is meghaladták, tehát az eddig elfogadott forgatókönyvekből is kilógnak. Azt nem lehet előre megmondani, hogy a következő évben a helyzet továbbra is ilyen marad-e vagy sem. Jelen állapot fennmaradása esetén nemhogy a Balaton, de az egész hazai vízgazdálkodás is nehéz helyzetbe kerülhet a mezőgazdasággal együtt. Ennek megfelelően most a rövidtávú megoldások a jók, a hosszabb távon érvényesülőknél pedig már az alaphelyzetet sem lehet a réginek tekinteni.

 

d.     A klímaváltozást, szárazodást feltételező modellekhez tartozó vízháztartási jelleggörbék tanúsága szerint a rendelkezésre álló eszközökkel a tó jelenlegi fenntartható vízfelülete a lefolyás csökkentésével természetesen is fenntartható. Ez azt jelenti, hogy a globális felmelegedést feltételező helyzetben sincs szükség folyamatos, vagy rendszeresen ismétlődő vízpótlásra (Koncsos, Honti, Somlyódy 2003).

e.     A csapadék és hőmérséklet viszonyok mind a vízgyűjtőn belül, mind azon kívül vízhiányos helyzetet teremtettek, tehát a hiányokkal mindenütt számolni kell. Ez azt jelenti, hogy miután a kritikus időszakok egybeesnek, csak olyan megoldások jöhetnek szóba, amelyek nem teremtenek más pontokon az emberi használatokat korlátozó és/vagy a vízminőségi és ökológiai célállapotokat veszélyeztető hiányjelenségeket még időlegesen sem.

f.      A fenti tények ellenére előfordulhat, hogy a következő év meteorológiai, vízháztartási viszonyai továbbra is fenntarthatják a jelenlegi szélsőséges helyzetet. A csapadékváltozások becslésének az általunk igényelt pontossági szintje értelemszerűen nem biztosítható. Ebből azokat a beavatkozásra vonatkozó következtetéseket vonhatjuk le, hogy:

>       a jelenlegi speciális helyzet, speciális megoldást igényel mégpedig olyat, amely rövidebb időszakokban, de akár ismétlődően felhasználható,

>       miután a helyzet hosszú távú fennmaradásával nagy valószínűséggel nem kell számolni, ezért rövid időn belül felhasználható eszközökre van szükség.

Ez utóbbi megállapítás azt jelenti, hogy egy a gyakorlatba csak négy év múlva bevethető megoldás nagy valószínűséggel teljesen felesleges lenne, hiszen a vízgyűjtőn jelenleg rendelkezésre álló eszközök felhasználásának javításával, bővítésével egy egyszeri természetes feltöltődés után a jelenlegihez hasonló, a későbbiekben esetleg újra megismétlődő hasonló helyzetek is kezelhetővé válnak. A kérdés csupán az, hogy ez a feltöltődés mikor következik be.

4. Mit tehetünk? - A vízpótlás indokoltsága

A tó alacsony vízállása, mint azt az előzékből láthattuk, annak természetes állapotához tartozik, amely csak az emberi érdekek felől közelítve jelenthet problémát. Érdekes módon ez a megállapítás még az ökológiai és vízminőségi állapot alapján is igaz. A beavatkozás indokaként véleményünk szerint három kérdést kell megnyugtatóan tisztázni:

a)       Az alacsony vízszint miatt a tó és a hozzá kapcsolódó vízi és vizes élőhelyek állapota, annak faji változatossága elfogadhatatlan mértékben változik-e, vagy változhat-e meg a közeljövőben.

b)       Bekövetkeznek-e a tó vízminőségében olyan kedvezőtlen folyamatok, amelyek veszélyeztetik a jelenlegi vízminőségi célok teljesítését.

c)       Az alacsonyabb vízszint miatt a tóhoz kapcsolódó turizmus olyan szintre esik-e vissza, ami komoly foglalkoztatási, de méginkább életszínvonalbeli visszaesésekkel jár az érintett térségben.

A válaszok:

a)       A sekély tavak, így a Balaton élővilága maximálisan képes alkalmazkodni a vízszint olykor szélsőséges ingadozásaihoz is, ez biztosítja annak fennmaradását. A jelenlegi alacsony vízszint ökológiai problémákkal nem jár és valószínűleg még egy-két hasonló év sem okozna problémát. A vízpótlásnak ezért jelenleg nincs ökológiai indokoltsága.

b)       A vízminőség tekintetében hasonló, de korántsem ilyen egyértelmű a helyzet. A tó vízminősége kedvezően alakult az utóbbi időben is, de az is érzékelhető az adatokból, hogy a Balaton eutrofizálódási folyamata még nem tekinthető megállítottnak. Ez a folyamat 2000-től folyamatosan erősödik, aminek okát a hosszantartó nyári magas hőmérsékletben és a vízállás kedvezőtlen alakulásában jelölték meg. A szakértők egyöntetű véleménye, hogy a vízpótlást vízminőségi okok sem indokolják és az eutrofizálódást sem csökkentené, hanem inkább növelné. Véleményünk szerint a vízminőségi okok tekintetében a helyzet bizonytalannak tekinthető (Istvánovics 2003, VITUKI 2001).

 

Bizonytalanság!

A kitűzött vízminőségi célok szempontjából a jelenlegi tendencia egyértelműen kedvezőtlen. Ennek az állapotnak a fennmaradása esetén valószínűleg tovább romolhat a helyzet, ami azért jelenthet problémát, mert a folyamat felgyorsulása nem jelezhető pontosan előre.

 

c)       A megfelelő vízszint kialakítása és fenntartása a halállományok szaporodása, működése és a megfelelő biomassza arányok fenntartása miatt kiemelt fontosságú. A tó halállománya szempontjából jelenleg az egyedüli probléma az ívási (reprodukciós) lehetőségek beszűkülése. Az őshonos, aljzatra ívó fajok (gyakorlatilag a gazdasági jelentőséggel bíró halfajok: ponty, süllő, keszegfélék, stb.) természetes reprodukciója a parti növényzet szárazra kerülésével, valamint a sekély vízben kialakuló kedvezőtlen fizikai és kémiai viszonyok (magas, 30 0C körüli hőmérséklet, alacsony, 6 mg/l alatti oldott oxigén tartalom) miatt akadályozott, illetve lehetetlen.

d)       Amennyiben a vízállás a siófoki vízmérce 50-60 cm-es szintje alá csökken a déli part minden nádas öv nélküli területén (tehát az összes strandolásra alkalmas területen) július és augusztus hóban (a főszezonban) 70-120 méter széles sávban összefüggő fonalas zöldalga gyep alakul ki, ami jelentősen rontja, esetenként megkérdőjelezi a terület üdülésre való alkalmasságát. A vízszint további 20-30 cm-es csökkenése eredményeként az algagyepek szárazra kerülnek, elpusztulnak, ami újabb, elsősorban egészségügyi problémákkal jár. Ez nem tekinthető a problémakezelés célszerű módjának. A sekély vizet ellepő madártömegek pedig enterális kórokozókkal is szennyezik a vizet. A fentiekből következően a beavatkozás elsődleges célja a tó üdülésre való alkalmasságának javítása lehet.

e)       A vízpótlási igény megjelenésének valódi oka a turisztikai vonzerő csökkenésétől való félelem. A szakértői anyagok szerint nem mutatható ki egyértelmű kapcsolat a turistaforgalom kétségtelen csökkenése és a vízszint változása között. Ezt egy ilyen összetett kérdésnél nem is lehet elvárni. Az viszont elmondható, hogy a turizmusból származó bevételek utáni kiélezett versenyben a balatoni térség meglehetősen labilisnak, instabilnak számít. Ennek okai a szolgáltatások színvonalától, a rendszernek túlzottan a tóhoz való kötöttségéig és ennek megfelelően a rövid turista szezonig igen tág területen mozognak. A tó, mint turisztikai vonzerő csökkenése erre az instabil rendszerre akár katasztrofális következményekkel is hathat. Az elemzett dokumentumok (Széchenyi Terv 2001) adatai szerint a főszezon idején a vízparton található vendégek száma elérheti a 800-1.000 ezer főt. A Balatoni Turizmus Fejlesztési Koncepciója (1999) készítésekor végzett elemzés szerint a tó terhelhetősége szempontjából egyidejűleg maximum 600 ezer fő befogadására alkalmas (Megjegyzés: részletes elemzés nem állt rendelkezésünkre), míg a strandok befogadóképessége meglévő infrastruktúrájuk alapján ennek fele, mintegy 250-300 ezer fő.

 

Bizonytalanság!

A KSH és más turisztikai statisztikai adatok, a szürke és fekete gazdaság ezen a területen nagyon jelentős részaránya miatt sem a forgalom, sem a tényleges bevételek szempontjából nem mutatnak reális képet. A valódi visszaesést inkább a személyes tapasztalatok jelzik.

 

 

5. A beavatkozás céljai, feltételei

Ha feltételezzük, hogy olyan döntés születik, hogy a turisztikai vonzerő fenntartása miatt valamilyen beavatkozásra van szükség, annak a következő céloknak és feltételeknek kell megfelelnie:

  1. A vízpótlás mennyisége ne haladja meg a természetes állapotokra jellemző átlagos hozzáfolyás mértékét abban a térségben, ahol a pótlás történik. Nem lehet cél a gyors és drasztikus beavatkozás.
  2. A vízpótlás ne változtassa meg a tó jellegzetes vízminőségét. Ez a feltétel a pótlásra szánt víz szempontjából egyaránt minőségi és mennyiségi korlátot jelent.
  3. A beavatkozás ne befolyásolja kedvezőtlenül a Balaton ökológiai viszonyait. Ezt a feltételt ki kell terjeszteni az egész hatásterületre, azaz sem a Balatonban, sem a vízkivétellel, vagy a vízszállítással érintett területen a beavatkozás nem eredményezheti az ökológiai állapotok romlását.
  4. A vízpótlás még időlegesen se okozzon olyan helyzetet, amikor a vízkivétellel érintett készlet csökkenése miatt vízminőségi, ökológiai, vagy használatkorlátozási problémákkal kelljen számolni.
  5. A nagy költségigényű változatok csak akkor fogadhatók el, ha a fentiek mellett a beavatkozás környezeti haszonnal is jár. Ebből a szempontból döntő fontosságú, hogy a beavatkozás után kialakuló állapot megfeleljen az EU Víz Keretirányelv direktívájának.
  6. Az előzőekben megadott körülmények figyelembe vételével a beavatkozás lehetőleg már a közeljövőben tegye rugalmasabbá a tó vízgazdálkodását. Olyan megoldást kell ezért választani, amely a jövőben előforduló hasonló helyzetben is problémamentesen alkalmazható.
  7. A beavatkozás akkor tekinthető jónak, ha a megoldás a természetes állapothoz hasonló helyzetre épít. A természeti rendszerek egészséges működésének biztosítása irányába történő elmozdulástól lehet csak tartós kedvező eredményeket várni.
  8. A megoldandó probléma fennmaradásának és következményeinek bizonytalansága, a beavatkozások tervezésére, engedélyezésére, megvalósítására rendelkezésre álló relatíve rövid idő azt a törekvést erősíti, hogy nagy bizonytalanságokkal és kockázatokkal járó megoldást ne alkalmazzunk.

 

6. Az értékelés általános környezetvédelmi kritériumai

A fenntartható fejlődés lényegesen tágabb vonatkozású fogalom, mint a környezetvédelem. A környezetvédelem a fejlődés következtében létrejött környezeti károk megelőzésére, felszámolására kialakított rendszer, míg a fenntartható fejlődés az összes emberi tevékenységet igyekszik tervezni oly módon, hogy azok se társadalmi, se környezeti problémákat ne okozzanak. A környezetvédelmi célok, prioritások meghatározásának és az azoknak való megfelelés elemzését legalább két szinten kell elvégezni. Az általános fenntarthatósági elvek alapján meghatározott kritériumok szintjén, melyeket a beavatkozások indokoltságával, céljaival, fő alapelveivel kell összevetni és a meglévő, a konkrét környezeti elemekre, rendszerekre vonatkozó állapot és folyamat jellemzőkre vonatkozó célok szintjén, amelyeket a várható hatásokkal lehet szembesíteni. Az alábbiakban megkísérlünk egy olyan általános kritériumrendszert megadni, amely a vizsgálandó beavatkozási kör kialakítása során egyfajta tervezési követelményként alkalmazhatók. (1. táblázat).

 

1. táblázat: Fenntarthatósági értékrend a Balatoni vízpótlás vonatkozásában

Általános fenntarthatósági értékcsoportok

A Balatoni beavatkozásokra konkretizált értékcsoportok

Általános fenntarthatósági értékek

A Balatoni beavatkozásokra konkretizált értékek

A szükségletek kielégítése és a természeti-környezeti és kulturális értékek meg-őrzése között hosszútávú egyensúlyt kell elérni.

(Gazdaság és környezet egyensúlya)

I. A beavatkozásra akkor lehet szükség, ha azt vízminőségi, vagy ökológiai állapot jellemzők indokolják, illetve a környezetileg fenntarthatónak tekintett, és térség eltartó képességét szolgáló turista forgalom megtartása igényli.

1. A lételemnek tekintett, feltételesen megújuló környezeti elemek (levegő, víz, föld, élővilág) készleteit és állapotát, valamint az általuk alkotott környezeti rendszerek potenciálját, önszabályozó képességét (a rendszer terhelhetőségének határán belül) fenn kell tartani, ill. ahol ez szükséges és lehetséges, állapotukat javítani kell.

1. A beavatkozások még időleges sem járhatnak a vízhiány exportjával, illetve nem eredményezhetnek nem kívánatos vízminőségi és ökológiai változásokat a hatásterületen.

2. A meg nem újuló környezeti elemek igénybevétele nem haladhatja meg azt az ütemet, amennyivel azok megújuló lételemekkel való helyettesíthetősége megoldható.

2. Alacsony energiaigényű beavatkozásokat kell keresni.

A kardinális értékek elvesztésével járó folyamatok nem tűrhetők el.

(Értékmegőrzés)

II. A tervezett fejlesztések, az elvégzett beavatkozások nem járhatnak kardinális értékek elvesztésével.

3. A speciálisnak tekinthető „balaton víz” minőségében kardinális érték. A vízpótlás ne változtassa meg a tó jellegzetes vízminőségét.

4. A biológiai sokféleség megőrzésének feltételeit mind a Balaton, mind a hatásterület egésze szempontjából biztosítani kell.

Mindenkinek meg kell adni a lakóhelyén az emberhez méltó élet lehetőségét mind a jelenben, mind a jövőben.

(Egy fejlesztésnek akkor van értelme, ha jobb lesz tőle ott élni)

III. A térségre jellemző és a fenntarthatóság szintjéig elfogadott turisztikai és idegenforgalmi megélhetőségi lehetőségek megtartása.

5. A fejlesztéseknek meg kell őriznie a helyi kultúrát, azokat a termelői és fogyasztói mintázatokat, amelyek a környezethez való alkalmazkodás során alakultak ki.. Ezek degra-dációja esetén elő kell segítenie az ilyen gyakorlatok visszahonosítását az adottságokhoz alkalmazkodva.

5. A térség turizmusának a megőrzött helyi kultúrára az eddigieknél jobban kell építenie, csökkentve ezzel a tó vizének, mint egyedüli vonzerőnek a kizárólagosságát.

6. A helyi szinten kezelhető lételemek használata elsősorban a helyi közösség javát kell szolgálja.

6. A beavatkozások nem korlátozhatják a vizek helyi igénybevételét, a vízpótlás forrásának tekinthető térségben.

A fenntartható fejlődést csak felelősségteljes, tudatos ember érheti el. (Az egyén életminőségének javulása sem a saját, sem a mások által preferált környezeti javak sérelmére nem történhet.)

IV. A fejlesztésekhez el kell nyerni a helyi közösségek támogatását, a szükséges területi- és tájhasználati változásokat a helyi közösségek érdekeinek és véleményének alapulvételével kell megvalósítani.

7. Az egyén, közösség, régió nem veszélyeztetheti (sem közvetlenül, sem közvetetten) más területeken ugyanazon követelmények érvényesülését.

7. A beavatkozásokat úgy kell megvalósítani, hogy a hatásterület térségek érdekei, környezeti állapota ne sérüljön.

9. A fenntarthatóság elveit tudatosítani kel, hogy azok erkölcsi normává válhassanak.

9. A beavatkozásoknak a fenntarthatóság kritériumait figyelembe vevő törekvéseit meg kell ismertetni az érintettekkel, a fejlesztések csak akkor lehetnek optimálisak, ha ezeket az érintettek magukénak tudják elfogadni.

10. Az érintetteknek a döntésben való részvételét biztosítani kell.

 

 

7. A meghatározó környezeti hatások, hatásfolyamatok

A tervezés jelenlegi fázisában a tervezett vízpótlás egyes lépéseihez általában rendelhető hatótényezők kerülhetnek feltárására, majd ezt követi az ezekből kiinduló hatásfolyamatok meghatározása. A lehetséges műszaki megoldásokat, a tervezett tevékenység lépéseit előre lehet jelezni, de azokat még nem lehet pontosan területhez kötve elemezni. A várhatóan alkalmazásra kerülő műszaki megoldások ismeretében a tevékenység hatótényezői már majdnem az előzetes környezeti vizsgálat mélységének megfelelő módon feltárhatók (1. ábra).

1. ábra: A balatoni vízpótlás környezeti hatásfolyamat-ábrája

 

8.            Értékelési kritériumok

Az előzőek alapján a következő 25 tényezőt tekintjük az értékelés kritériumainak (2. táblázat). Arra a kérdésre, hogy szükség van e vízpótlásra nem tudtunk egyértelmű választ adni, így az értékelést azokra a beavatkozás típusokra is el fogjuk végezni, amelyeknél vagy nem tervezünk vízpótlást, vagy forrásként csak kis mennyiséggel számolhatunk.

 

2. táblázat: Vízpótlási kritériumok

Kritérium

Eldöntendő kérdés

I. Vízkészlet gazdálkodás

 

1. Vízpótláshoz szükséges vízkészlet rendelkezésre állása

Egyszerű mennyiségi kritérium, rendelkezésre áll-e problémamentesen a szükségesnek tartott mennyiség?

2. Szükséges vízkészlet elvonása okoz-e készlet-problémát a forrásnak tekintett vízbázisnál.

Ez főleg a jelenlegi és potenciális használatok szempontjából minősíti a megoldást?

3. A többletvíz hatásai a vízátvezető felszíni vízfolyásokon.

Az átvezetett víz mennyiségétől függően különböző folyamatokat képes elindítani, kérdés ezek milyenek?

4. Többlet víz mennyiség hatása a Kis-Balatonra.

A száraz időszak a Kis-Balatonra is hatással van kérdés, mit jelenthet a az adott beavatkozás ezen a területen?

5. A készlet használatnak van-e nemzetközi vonatkozása?

Számolni kell ilyen problémával vagy sem?

II: Vízminőségi kérdések

 

6. Hatások a Balaton vízzé válás szempontjából (ionösszetétel, speciális Mg-Ca arány)

Számolni kell ilyen problémával vagy sem?

7. A vízpótlás hatása a tó tápanyagháztartásra

Javul vagy romlik a helyzet a jelenlegi állapothoz képest?

8. Egyéb problémák pl. oldott szerves (humin) anyagok mennyisége

Javul vagy romlik a tó vízminőségi helyzete?

9. A vízkivétel hat-e a vízminőségre

A vízkivétel nem rontja-e a forrásnál a vízminőséget?

10. Az átvezetett víz hatása a vízátvezető felszíni vízfolyások vízminőségére

Javul vagy romlik az átvezető vízfolyások minősége?

11. Az átvezetett víz hatása a Kis-Balaton vízminőségére

Az átvezetett víz, amennyiben a Kis-Balatonba jut javít vagy ront a minőségen?

12. Ronthatja-e az átvezetésre használt műtárgy a vízminőséget

A hosszabb nyomócsöves változatoknál számolni kell a vízminőség romlás kockázatával.

III. Ökológia

 

13. A vízpótlás hatása a halállományra

A várható vízmennyiség és -minőség és forrás fajösszetétele milyen hatással lehet a jelenlegi helyzetre?

14 A vízpótlás hatása a fito- és zooplankton állapotokra

A várható vízmennyiség és -minőség milyen hatással lehet a jelenlegi helyzethez képest?

15. A vízpótlás hatása a makroszkópikus gerinctelenek szempontjából

A várható vízmennyiség és -minőség és forrás fajösszetétele milyen hatással lehet a jelenlegi helyzethez képest?

16. A vízpótlás hatása a makrofiton állomány szempontjából

A várható vízmennyiség és -minőség milyen hatással lehet a jelenlegi helyzethez képest?

17. Vízpótlás hatása a forrásra ökológiai szempontból

Az elvonás hathat-e a forrás ökológiai állapotára?

18. Vízpótlás hatása a vízátvezető felszíni vízfolyásokra ökológiai szempontból

A várható vízmennyiség és -minőség és forrás fajösszetétele milyen hatással lehet a jelenlegi helyzethez képest?

19. A nyomvonal érint-e természetvédelmi területeket?

Számolni kell ilyen problémával vagy sem?

IV. Fenntarthatósági

 

20. Mennyire tér el a megoldás a természetszerű állapotoktól?

Milyen mértékben halad az átvezetett víz természetes vízfolyásokon át és mennyire idegen a természetes állapotoktól a megoldás?

21. A beavatkozás működésének energiaigénye

Mennyi a működés energia igénye?

22. A hatásterületen élő lakosság számára milyen hasznos a beavatkozás?

Mennyire érezheti a helyi lakosság a beavatkozások hasznát, mennyire szolgálják őket az intézkedések?

V. A megoldás hatékonysága

 

23. A beavatkozások hatása milyen gyorsan jelentkezik? (Megvalósítási időt beleszámítva)

Hány év múlva lehet a beavatkozás hasznait élvezni?

24. A kialakított rendszer üzemelésének biztonsága

A folyamatos üzemelés hiánya milyen problémákat jelenthet a működés során?

25. A működtetés rugalmassága (többszöri alkalmazhatósága, alkalmazkodási lehetőségek a felmerülő helyzetekhez)

Mennyire lépes a megoldás alkalmazkodni az eltérő időjárási helyzetekhez, változásokhoz?

 

9. A vizsgált változatok

A) Vízpótlás a Drávából

A Dráva vízkivétele Zákány térségében, a Dráva 228 fkm-szelvényében alakítható ki, ahol mintegy 900 m hosszon a Dráva balpartja Magyarország területéhez tartozik. A víz nyomóvezetéken keresztül jut a Zala-Somogy határárokba, amelyen keresztül a Zalába folyik.

A megoldás előnyei:

·       a vízbázis vízkészlete gyakorlatilag érzéketlen a maximum 7 m3/s-os vízelvonásra,

·       a vízminőség elfogadható;

·       a vízátvezetésben már meglévő vízfolyások is felhasználásra kerülnek, csökkentve ill. minimalizálva a nyomóvezeték hosszát, ezáltal a megvalósítás költségeit;

·       a vízpótlás mennyisége – a vízátvezetés utolsó szakaszán – a természetes vízhozzáfolyás nyomvonalát követi.

A megoldás hátrányai:

·       a jelentős hosszon zártszelvényű vízvezetést igényel, ami a vízminőség kedvezőtlen változásának kockázatával jár;

·       a szivattyús átvezetés energiaigénye növeli a működtetés költségeit;

·       a vízpótlás esetenként többéves időszakokon keresztül nem szükséges, ez a technológiai berendezések üzemelési biztonságát csökkenti;

·       a vízkészlet használat – határfolyó lévén ‑ nemzetközi egyeztetést igényel;

·       a viszonylag nagy statikus emelési magasság.

B) Vízpótlás a Murából

A vízkivételi mű a Gyurgyánci patak torkolata feletti bányatóból, szűrőmezők kialakítása után létesülne. A nyomócsöves átvezetés végpontja a Rák patak, amely a Berda patakon és a Kiskomáromi vízfolyáson keresztül a Kis-Balaton 1. ütembe jut, majd víz a Zalán keresztül folyik be a Keszthelyi öbölbe.

A megoldás előnyei:

·       a vízbázis ‑ a Mura parti szűrésű vízkészlete ‑ nem tekinthető érzékenynek a vízkivételre;

·       a vízbázis parti szűrésű vízminősége kedvező;

A megoldás hátrányai:

·       a Mura vízpótlásra kedvezőtlen felszíni vízminősége a parti szűrésű vízkivételt is veszélyeztetheti;

·       jelentős a távolság a vízválasztótól, ezért hosszú nyomóvezetéket igényel;

·       jelentős a statikus emelési magasság;

·       magas megvalósítási költségigény;

·       magas üzemeltetési (energia) költségigény;

·       a vízpótlás esetenként többéves időszakokon keresztül nem szükséges, a technológiai berendezések használaton kívüli állapota csökkenti a létesítmények üzembiztonságát;

·       a hosszú nyomóvezeték miatt a zárt vezetékben bekövetkező vízminőség romlás kockázata.

C) Vízpótlás a Dunából a Sión keresztül

A megoldás ‑ a Sió Torkolati Mű és a Siófoki Leeresztő Zsilip és Hajózsilip adottságait is felhasználva ‑ négy további, leeresztő zsilipből és hajózsilipből álló vízlépcső építését, valamint hat ‑ célszerűen reverzibilis ‑ szivattyútelep létesítését teszi szükségessé a négy közbenső vízlépcsőnél és a Torkolati Műnél ill. a Siófoki Zsilipnél.

A megoldás előnyei:

·       a vízbázis vízkészlete gyakorlatilag korlátlan;

·       többcélú térségfejlesztést is szolgáló megoldás;

A megoldás hátrányai:

·       a vízbázis vízminősége a Balaton szempontjából nem elfogadható;

·       megvalósítása rendkívül költséges;

·       az üzemeltetés költségei rendkívül magasak;

·       a vízpótlás melletti egyéb hasznosulási lehetőségek jelenleg megalapozatlanok, bizonytalanok;

·       a vízpótlás balatoni bevezetésének iránya ellentétes a természetes átfolyás irányával.

D) Vízpótlás a Rábából szivattyúzással

A műszaki megoldás alapja a Rába-Balaton vízválasztón lehetőség szerint rövid távolságon történő vízátvezetés és a meglévő vízfolyások vízvezetésre történő felhasználása. A vízválasztón a víz átvezetése szivattyúzással történne a vízválasztó Balaton felöli oldalán energetikai hasznosítás mellett. A vízkivétel a Rába körmendi fenékküszöbének felvizére települne, és az átvezetés a Zala 72+000 fkm szelvényébe juttatná a folyó vizét.

A megoldás előnyei:

·       a vízbázisként használandó Rába ‑ a tervezhető vízkivétel helyén ‑ közel van a vízválasztóhoz;

·       a nyomóvezetékek hossza ‑ a változatok közül ‑ a legrövidebb;

·       a megvalósítás költségei kedvezőek;

·       a vízkivétel helyén a Rába vízminősége az év nagy részében kedvező;

·       a vízátvezetés útvonala túlnyomó részben – mintegy 100 km hosszban – meglévő vízfolyásokat vesz igénybe;

·       a szintkülönbségek vízenergetikai hasznosítást is lehetővé tesznek;

·       kedvezők az üzemeltetési költségek;

·       nemzetközi egyeztetést nem igényel.

A megoldás hátrányai:

·       napi kiegyenlítést biztosító tározók létesítését is igényli;

·       a rábai szabad vízkészletek korlátozottak, főleg akkor mikor a pótlási igény felmerül;

·       az üzemköltségek (energiaköltségek) csökkentése külön létesítmény építését igényli;

·       az esetenként többéves vízpótlási igény hiánya ‑ a technológiai berendezések használaton kívüli állapota ‑ csökkenti a létesítmények üzembiztonságát.

E) Vízpótlás a Rábából gravitációsan

A megoldás a vízszint-szabályozásához szükséges természetes vízkészletek időszakosan jelentkező hiányát pótolná a Rába szabad vízkészletéből, maximálisan 7 m3/s intenzitással. A vízkivétel a Rába 157+100 fkm szelvényéből történik a Körmendi ÉDÁSZ Fenékgát felvízéből, a vasúti híd alatt. A víz a Rába vízgyűjtőről a Balaton vízgyűjtőjére alagút építési technológiával megvalósított körszelvényű csatornán keresztül jut. A víz az előző változatnak megfelelő helyen jut a Zalába.

A megoldás előnyei:

·       a vízbázisként használandó Rába ‑ a tervezhető vízkivétel helyén ‑ közel van a vízválasztóhoz;

·       a vízátvezetés hossza ‑ a változatok közül ‑ a legrövidebb;

·       megvalósítás költségei kedvezőek;

·       a vízkivétel helyén a Rába vízminősége az év nagy részében kedvező;

·       a vízátvezetés útvonala túlnyomó részben ‑ mintegy 100 km hosszban ‑ meglévő vízfolyásokat vesz igénybe;

·       az üzemeltetési költségei kedvezőek, független az átvezetett vízmennyiségtől;

·       az esetenként többéves vízpótlási igény hiánya ‑ a minimális technológiai berendezés használaton kívüli állapota ‑ nem csökkenti a létesítmények üzembiztonságát.

A megoldás hátrányai:

·       a rábai szabad vízkészletek korlátozottak;

·       a vízpótlás céljából kivett vízmennyiségek csökkentik a körmendi és az ikervári vízerőtelepek energiatermelését, ill. az esetleges kártalanítási igény növeli az üzemeltetés költségeit;

·       az érintett kisvízfolyások csak komoly hidrológiai és morfológiai változások árán képesek levezetni a számottevően megnövekedett vízmennyiséget.

F) A Balaton Dunántúli-középhegység karsztvízből történő vízpótlásának lehetőségei és feltételei

A Dunántúli-középhegység karsztosodott kőzeteiben tárolt víz a Balaton egyik természetes utánpótlódási forrása. A karsztvíz zöme forrásokon keresztül táplálta a patakokat, kisebb része a fedőrétegen felszivárogva jutott a vízfolyásokba. A tervezők összesen kb. 0,7 m3/s karsztvíz Balatonba vezetését tartották reálisnak, ami mintegy 3,5 cm-es éves vízszintemelésnek felel meg. A vízkivételek tervezésekor biztosítani kell azt, hogy a források jelenlegi hozama ne csökkenjen.

A megoldás előnyei:

·       problémamentes vízminőség;

·       a természeteshez közeli megoldás;

·       olcsó, műszakilag egyszerű megvalósítás és működés.

A megoldás hátrányai:

·       nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiség;

·       a kedvező, a karsztvízforrások megszólalását előidéző folyamatok lassítása;

·       az aszályos időszak a karsztvíz utánpótlódást, a vízszint lassú emelkedését is gátolja.

G) „0 plusz” változat

A 0 változatot minden hatásvizsgálati rendszer a beavatkozás nélküli alternatívának tekinti. Ez a gyakorlatban a „nem csinálunk semmit” típusú megoldást jelenti. Esetünkben a „0 plusz” változat azt jelenti, hogy ugyan nem csinálunk vízpótlást, de a probléma kezelésére beavatkozunk a jelenlegi vízgazdálkodási rendszerbe, megpróbáljuk annak rugalmasságát, reagálóképességét növelni.

Ennek szellemében BMGE szintetizáló anyaga a következő javaslatokat tette:

          I.           Új, alsó szabályozási szint nélküli vízszintszabályozási rend bevezetése. Ennek részeként a Sió vízlevezető kapacitásának növelése, a legnagyobb megengedett vízszint emelése.

        II.           A rekreációs feltételek javítása helyi beavatkozásokkal (kotrás), azaz az ökocentrikus alapelv jegyében az igények elfogadható mértékű illesztése a tóhoz és élővilágához.

      III.           Átgondolt monitorozó rendszer kiépítése és felhasználása a folyamatok tudatos nyomonkövetésére.

      IV.           A fél éves meteorológiai „előrejelzés” alkalmazása a várható vízszintek alakulásának becslésére és az optimális üzemvitel megvalósítására.

       V.           Az elővigyázatosság jegyében az éghajlati, hidrológiai és ökológiai változások évente ismétlődő értékelése februárban, és a szükséges teendők meghatározása.

      VI.           A vízszintszabályozás integrálása a tápanyagterhelés további csökkentésével, figyelembe véve, hogy a domináns nem-pontszerű terhelések is alapvetően függenek a hidrológiai feltételektől (Somlyódy 2003, Clement 2003, Szilágyi 2003).

A fenti javaslatokat részben azért, hogy a rugalmasságot tovább növeljük, részben azért, mert a fenti javaslatok nagy része csak akkor fejtheti ki hatását, ha a tó egyszer feltöltődik, a következő két kiegészítő javaslatot tesszük:

         VII.           Felül kell vizsgálni a Kis-Balaton tározó rendszer jelenlegi üzemelési rendjét. Egyrészt megváltoztak azok a körülmények, amelyek a jelenlegi üzemelési rendet meghatározták, másrészt annak hatékonysága sem vízminőségi, sem ökológiai szempontból nem megfelelő. A Kis-Balaton védőrendszer a meleg nyári időszakokban a beérkező víz nagy részét elpárologtatja a 60 napos tartózkodási idő alatt. Véleményünk szerint a kezelés rugalmasabbá tételével itt is nyerhető bizonyos, ha nem is jelentős vízmennyiség.

       VIII.           A jelenlegi állapot és a gazdaságosan rendelkezésre álló szennyvíztisztítási technológiák függvényében meg kell gondolni a szennyvizeknek a vízgyűjtőről való lehetőség szerinti kivezetésének eddig elfogadott elvét.

A megoldás előnyei:

·       nem igényel vízminőségi és ökológiai kockázatokkal járó vízpótlást;

·       bizonyos elemeit mindenképpen alkalmazni kell a jövőben;

·       növeli a készletgazdálkodás rugalmasságát.

A megoldás hátrányai:

·       tartós vízhiány esetében nem kielégítő hatások;

·       sok bizonytalansági tényező;

·       az eredményhez képest magas költségek.

 

10. Az egyes alternatívák összehasonlító értékelése

Mennyiségi kérdések

A felhasználható készletekre vonatkozó összegyűjtött adatok, vélemények összegzéseként a következő megállapítások tehetők:

-          Mennyiségi szempontokat figyelembe véve, összességében azt mondhatjuk, hogy a Rába szabad készletével a Balaton vízszintje korrigálható, de az átvezethető víz mennyisége nem elegendő a tó maihoz hasonló mértékű vízhiányának a pótlására. A Rábából történő esetleges vízpótlással kapcsolatban a fő gondot az jelenti, hogy itt sincs egész éven át elegendő megfelelő mennyiségű felesleges vízhozam. Ha a klímaváltozás beigazolódik, ez a kevés átvezethető vízmennyiség is átlagosan 5-10 %-al csökken és a szélsőségek - például extrém kisvizek - gyakoribbá válása miatt a rábai vízpótlás lehetősége még bizonytalanabbá válik (Pannonhalmi, Sütheő, Gaál 2003).

-          Ugyanakkor a Zala vízgyűjtőjén az immáron négy éve tartó aszály miatt a csapadékhiány 400 mm körüli. (A Zalán nincs árhullám, ha esik, akkor sem). A jelenlegi vízhozam 1 m3/sec alatti. Ebből következik, hogy az átvezetett víz jó része a csapadékhiány pótlására a meder mentén a talajvízbe szivárogna.

-          A karsztvízből történő vízpótlást az elemzők elvetették. Egyrészt az így kinyerhető viszonylag jelentéktelen - néhány száz liter/sec vízhozam miatt. Másrészt az aszályos időszak csapadékhiánya a karsztvíz készletek utánpótlódását éppen úgy csökkenti, sőt gátolja, mint ahogy ez a felszíni vízfolyások vízgyűjtőin történik. Harmadrészt a mesterségesen kiemelt karsztvíz mennyisége a természetes úton, az újra "megszólaló" karsztforrásokból a Balatonba jutó vízmennyiséget arányosan csökkentené.

-          A Drávából történő vízpótlásnak a folyó vízhozamát tekintve nagyobb a realitása, de egyrészt határfolyó volta miatt a határvízi egyeztetéseknél problémák lehetnek a készletgazdálkodással, másrészt az átvezetés viszonylag nagy távolsága, illetve ennek köszönhetően az átvezetett víz minősége okozhat gondokat.

-          A Balaton vízgyűjtőjén keletkező szennyvizeknek közvetve vagy közvetlenül a tóba történő bevezetésénél a megfelelő tisztítási fokozatok kiépítési költségeit irreálisan nagyok az így nyerhető plusz hozamhoz képest.

 

A vízpótlási lehetőségek jellemzése a vízminőség szempontjából

 

Az értékelt vízpótlási változatok közül a növényi tápanyagok szempontjából egyértelműen el kell vetnünk a Mura és a Duna-Sió rendszerből történő vízpótlást. A Drávából és a Rábából történő vízpótlás tekintetében vízminőségi szempontból az utóbbi látszik elfogadhatóbbnak. Ennél sem lehet azonban megfeledkezni azokról a vízminőségi kockázatokról, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanulmánya részletesen elemez (Clement 2003, Istvánovics 2003). A karsztvízből történő vízpótlás, amely megfelelő kémiai összetételű és növényi tápanyagban szegény víz, nem jelent előre jelezhető kockázatot, mennyiségét tekintve azonban meglehetősen korlátozott lehetőség.

 

A) Dráva

Az értékelt vízminőségi jellemzők esetén tápvíz szempontjából a felszíni vizes megoldások közül a legjobb. Külön fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a Zala-Fenékpuszta mintavételi helyen az ortofoszfát P és az összes P rendkívül kedvezőtlen értékeire különösen a nyári hónapokban. Ez a körülmény mindenesetre elgondolkodtató egyrészt a Kis Balaton I. hatását illetően, másrészt bármilyen Zalán keresztül történő vízutánpótlás vonatkozásában felveti egy "by pass" alkalmazásának lehetőségét. Ennek előnye, hogy kevesebb foszforterhelés éri a tavat, hátránya pedig, hogy nem tudja kihasználni a Kis-Balaton Védőrendszer puffer kapacitását. A Kis-Balaton Védőrendszer megkerülése vízminőségi szempontból nem megfelelő megoldás.

A Dráva folyó vize kis összsó tartalma miatt ugyanis jelentősen hígabb, mint a Zaláé. A fentiek értelmében ezért csak a Kis-Balatonon keresztül lehet bevezetni, annak jelentős mértékű puffer-kapacitása miatt. Ez alkalmassá teszi a vizet a Balatonba való bevezetésre. A folyó vizének foszfortartalma jelentősen kisebb, mint a Zaláé, ez a Balaton P terhelése szempontjából igen kedvező, viszont a Kis-Balatonon való elkerülhetetlen átvezetés foszforban gazdagítja a vizet. Ennek mértéke azonban jelen ismereteink birtokában nem becsülhető meg.

A tápvíz részben nyomóvezetéken, túlnyomórészt a Zala-Somogyi határárokban jutna el a még meg sem valósult Kis Balaton II.-be. A nyomóvezeték vízminőségi szempontból történő karbantartása (bevonatot alkotó állatok, üledék eltávolítása) műszakilag nehezen megoldható, költséges művelet, ami kellemetlen vízminőségi meglepetésekkel szolgálhat. A Zala-Somogyi határárok vonatkozásában nem rendelkezünk semmiféle vízminőségi információval, csak annyit tudunk, hogy a vízgyűjtő területén intenzív mezőgazdasági termelés folyik. Árvízből, vagy intenzív csapadék eseményből származó nagyvizek idején nyilvánvalóan nagymérvű tápanyag bemosódás történik. A Zala-Somogyi határárokból a víz a feltöltés előtt álló Kis Balaton II. tározón keresztül jutna a Zalába. Véleményünk szerint a Kis Balaton II. egy olyan "fekete doboz", amelynek még az input oldaláról (Zala-Somogyi határárok) sincs semmifajta vízminőségi információnk.

B)           Vízpótlás a Murából

A tápvíz minősége hasonló a Rába-Csörötnek esetében elmondottakhoz azzal a kiegészítéssel, hogy ortofoszfát P esetében rosszabb, míg összes P esetében jobb annál. A bányatavakból történő vízkivételnél várhatóan csak rövid távon érvényesül a partiszűrés kedvező vízminőségi hatása (és az is csak komponensenként változó mértékben), mert egy helyszínről 7-8 m3/sec nagyságrendű intenzitással történő szivattyúzás előbb utóbb megbontja, tönkreteszi a szűrőréteget. Innentől kezdve a "partiszűrt" víz minősége azonos lesz a Muráéval. A 22,9 km hosszú nyomóvezeték vízminőségi szempontból történő karbantartása (bevonatot alkotó állatok, üledék eltávolítása) műszakilag e variáns esetében is nehezen megoldható és költséges művelet, ami kellemetlen vízminőségi meglepetésekkel szolgálhat. A Berda patak, a Rák patak és a Kiskomáromi vízfolyás vízminőségére vonatkozóan szintén nem rendelkezünk adatokkal. Csak az becsülhető, hogy az várhatóan a Dráva keleti nyomvonal variánsnál említett Nyugati övcsatornáéhoz lesz hasonló. Az előző bekezdésekben vázolt körülmények egyértelműen megkérdőjelezik ennek a variánsnak az alkalmazhatóságát.

C)           Vízpótlás a Duna-Sió rendszerből

A tápvíz minőségét alapvetően az a körülmény határozza meg, hogy a Duna vize a Sióra épített négy vízlépcső bögéjén és hat szivattyútelepen keresztül jutna Siófoknál a Balatonba (ez esetben a Nádor csatorna és a Kapos bögézése is szükséges). Azt igen nehéz megjósolni, hogy a Balatonba bekerülő keverékvíz milyen százalékarányban tartalmaz majd Duna, Sió csatorna, Nádor csatorna, illetve Kapos vizet.

A rendelkezésünkre álló vízkémiai vizsgálatok eredményei alapján nyilvánvaló, hogy az utóbbiak szennyezettsége a Dunáénak tíz, húsz, harmincszorosa. Bármilyenek legyenek is az elkeveredési viszonyok, az vitathatatlan, hogy a Balatonba kerülő tápvíz lényegesen rosszabb minőségű lenne a fentebb tárgyalt Drávai és Rábai változatok tápvizénél. Tovább fokozza még a problémát a Duna viszonylag magas klorofill-a tartalma. Egy olyan vizet betározni és négy bögén átvezetni, amelyik – klorofill-a alapján – nagyon közel áll a IV.-V. osztály határához egyszerűen elképzelhetetlen.

A Sión keresztül való visszavezetés nem megengedhető, mert az bevinné a Nádor csatorna és a Kapos szennyezett vizét a Balaton legtisztább vizű keleti tó területére és annak legjobb esetben is olyan jelleget kölcsönözne, mint a Keszthelyi-medence. Vízminőségi szempontból ez a variáns fel sem merülhet.

D)           Rába (szivattyús megoldás)

A tápvíz kis távolságon nyomóvezetéken, túlnyomórészt a Csörnöc-Herpenyőn és a Sárvízen keresztül jutna el a Zalába és onnan a Keszthelyi öbölbe. Az értékelt vízminőségi jellemzők esetén tápvíz szempontjából a változatok közül általában valamivel rosszabb a drávaiaknál, és lényegesen rosszabb összes P esetében. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a vízkivétel a körmendi szennyvízbevezetés alatt helyezkedik el. Foszforeltávolítás megvalósításával lényegesen kisebb összes P értékek biztosíthatók. (Clement 2003).

A nyomóvezetékre érvényesek a Drávai variánsnál leírtak. A Csörnöc-Herpenyő és a Sárvíz vízminőségével kapcsolatban elmondható, hogy ehhez hasonló, vagy ennél rosszabb vízminőségre számíthatunk mindazokban a kisvízfolyásokban, amelyek a különböző változatok esetében a rendszer részeként működnének és amelyekre nem rendelkezünk semmifajta vízminőségi információval (Zala-Somogyi határárok, Csörnöc-Herpenyő, Sárvíz, Hegyhátszentpéteri patak, Berda patak, Rák patak, Kiskomáromi vízfolyás). A Zala-Fenékpuszta mintavételi hely vonatkozásában a Dráva nyugati nyomvonal változatnál leírtak a mérvadók.

Fent elmondottak alapján megállapítható, hogy bizonyos kockázatokat vállalva, a körmendi szennyvíztisztító problémáját megoldva a változat vízminőségi szempontból megvalósítható. Ugyanakkor a BMGE tanulmány mértékadónak tekinthető állásfoglalása szerint vízmennyiségi szempontból erősen megkérdőjelezhető alternatíva, vízminőségi kockázata is van, mert a Rába vizének foszfortartalma nagyobb, mint a Dráváé vagy a Muráé (Szilágyi 2003a).

E)           Rába (gravitációs megoldás)

A tápvíz egy átkötő csatornán, a Csörnöc-Herpenyőn, egy alagúton, a Hegyhátszentpéteri patakon és a Sárvízen keresztül jut a Zalába és azon keresztül a Keszthelyi öbölbe. A szivattyús és a gravitációs változat műszakilag teljesen eltér egymástól, azonban a tápvíz minősége azonos, ezért vízminőség szempontjából a szivattyús változatnál leírtak a mérvadók. A víz útjának vízminőségi vonatkozásait tekintve ez a megoldás kedvezőbb a szivattyús változatnál: elmaradnak a nyomócsővel kapcsolatos korábban említett vízminőségi problémák.

F)           Vízpótlás karsztvíz készletből

A vízpótlás céljára létesített vízkivételek területi megoszlásának biztosítania kell, hogy a Hévízi-tó és a Tapolcai Tavasbarlang forráshozamainak csökkenése ne akadályozza ezek működését, illetve az egyéb források hozamának elapadása majd fokozatos visszatérése ne okozza az érintett vízfolyások élővilágának károsodását. A BMGE tanulmány karsztvizekkel foglalkozó részének egyik fontos megállapítása az, hogy ennek a megoldásnak "nagy előnye, hogy a Balatonba évtizedeken át vezettek karsztvizet a bányákból, és ez a Balaton szempontjából bizonyíthatóan nem jelentett kockázatot" (Simonffy 2003).

A hivatkozott tanulmány a vízpótlásra felhasználható karsztvíz kémiai összetételével nem foglakozik. A VITUKI „Felszín alatti vizek igénybevételére telepített, üzemeltetett víztermelő kutak vízvizsgálatainak összefoglaló értékelése és dokumentálása” című jelentésben található vízminőségi adatok szerint a Balaton-felvidéki, nyugat-bakonyi karsztvizek a vízpótlás szempontjából kedvező összetételűek. Kalcium-és magnéziumkoncentrációjuk a Balaton vizéhez hasonló, foszforkoncentrációjuk pedig alacsonyabb, mint az utánpótlási lehetőségekként említett felszíni vizeké (VITUKI 1998).

F)           „0 plussz”változat

A kérdéssel részletesen foglakozik a BMGE említett tanulmánya, amelyben megállapítja, hogy a Balaton ökológiai állapota jelenleg nem igényel beavatkozást és azon belül vízpótlást. A jelen állapot megfelel a célnak, így cselekvésre nincs szükség. Másik megállapításuk pedig az, hogy egy esetleges – vízpótlás nélküli – vízszintszabályozás még kedvező hatású is lehet a jelenlegi vízminőségi viszonyokra. Ennek azonban mint látni fogjuk ökológiai kockázata is van (Koncsos, Honti, Somlyódy 2003, Szilágyi 2003a).

A vízminőségi és ökológiai hatások összehasonlító elemzése

A tó parti sávjában a kis vízállás okozta hatások nyilvánvalóbbak és hosszú távon is éreztethetik hatásukat. Az alacsonyabb vízállás révén a tó megváltoztatja a mesterségesen kiépített partvonalait ezáltal beljebb egy természeteshez közeli partvonalhoz juthat. Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy a Balaton pillanatnyi hidrológiai állapota több szempontból kedvezőtlenebb, de hosszabb távon, a növényzet előretörésével a parti sáv megközelítheti korábbi természetes, változatos arculatát. Persze kérdés, milyen áron és e változások milyen mértékű átalakulást eredménynek a parti öv, mint élőhely struktúrájában, élőlény együtteseinek faji összetételében, mindenek előtt a szabályozó szerepű halállományokban. Megalapozott véleményt erről azonban csak célirányos kutatások eredményei alapján mondhatnánk.

A)           Vízpótlás a Drávából

A Dráva vízminősége a lehetséges felszíni vízbázisok közül a legjobbnak tűnik, mert az ortofoszfát foszfor és az összes foszfor tartalma jelentősen kisebb, mint a Muráé és a Dunáé, illetve a Zala fenékpusztai szelvényé. A gyors áramlási sebességű folyóban élő áramlást kedvelő fajok többsége a Balaton állóvizében sem túlélni nem tud, sem szaporodásra nem képes. A zárt csővezetékben az időszakos üzemelés következtében a csövek belső falán bevonatlakó szervezetek tömeges elszaporodásával (mohaállat, vándorkagyló) kell számolni, ez zavarokat okozhat az üzemelésben is. A nyílt szakaszon a pontszerű és a nem pontszerű szennyeződések, továbbá az időszakos állóvízi (pangó) állapotok előre nem jelezhető, feltehetően káros változásokat okozhatnak az élővilág minőségi és mennyiségi összetételében. A változások előrejelzésére további célirányos kutatásra van szükség. Az azonban nem kétséges, hogy a vízpótlás nyomvonalával érintett települések szennyvizeinek tisztítását (elvezetését) meg kell oldani, beleértve a harmadik fokozatú szennyvíztisztítást (foszfor eltávolítást).

B)           A Murából történő vízpótlás

A Mura limitáló növényi tápanyag-tartalma (foszfor) a Duna után a legnagyobb a vizsgált vízbázisok közül. A hosszú szakaszon zárt csővezetékeken, majd nyitott mederben történő vezetés hasonló problémákat vet fel, mint a Dráva esetében. A Kis-Balatonon történő átvezetés is minden bizonnyal további vízminőség romlást okozna. A Mura esetében még egy jó hatásfokú partiszűrés is csak korlátozott mértékben tudja csökkenteni az ortofoszfát foszfor mennyiségét (legfeljebb a Rába és a Dráva szintjére). A szivattyús megoldás azonban várhatóan igen rövid idő alatt tönkretenné a szűrőréteget, és így nem partiszűrt víz (nem ivóvíz minőségű víz), hanem Mura minőségű víz kerülne a Balatonba.

C)           A Sión keresztül a Dunából történő vízpótlás

Ezen változat esetében abból kell kiindulnunk, hogy a Sió-csatornán keresztüli vízpótlás csak részlegesen vezetne Duna vizet a Balatonba, hiszen gyakorlatilag megoldhatatlan feladat a Sió, a Nádor-csatorna és a Kapos torkolati „lezárása” a víz utánpótlás időtartamára. Az így bevezetett víz száz mg/l ortofoszfát foszforral terhelné a Balatont. A Duna vizében az algák egyedsűrűsége és biomassza értéke sokkal nagyobb („algásodottabb”), mint a Keszthelyi-medencében. Klorofill-a tartalma is meghaladja a Keszthelyi-medencéét. A Sión visszafelé történő vezetés során az erősen szennyezett Kapos és a Séd-Nádor vízfolyások erősen rontanák a Duna vizének a minőségét. A szivattyútelepek mögött kialakuló bögékben alga tömegprodukció (vízszíneződés, vízvirágzás) alakul ki, melyet a Balatonba (Siófok térségbe) semmiképpen sem szabad beemelni. A jelenleg igen jó minőségű Siófoki-medence vize a sokszor a tűrhetőségi határon lévő Keszthelyi-medence vizénél is rosszabb állapotúvá válna. A fenti megállapítások alapján a Duna variáns egyértelműen elvetendő.

D) és E) Vízpótlás a Rábából

A Rába, különös tekintettel az időszakosan nagy foszfortartalma miatt az év nem minden időszakában alkalmas a vízpótlásra. Külön célirányos vizsgálatok elvégzését igényli a vízpótlásra alkalmas optimális időszak kiválasztása. A zárt csővezetékkel kapcsolatos problémák ennél a megoldásnál várhatóan jóval kisebb mértékűek lesznek, mint a Dráva és a Mura esetében, részben a szabad felszíni, zárt cső sokkal rövidebb hossza miatt, részben pedig azért, mert abban nem marad pangó víz. A nyílt szakaszokon természetesen itt is meg kell oldani a környező települések szennyvíztisztítási problémáit, beleértve a hazai Rába szakaszt Körmendig. A két vízfolyás, a Rába és a Zala szervetlen ion összetétele sokkal közelebb áll egymáshoz, mint a többi vízfolyás. Ebből következik, hogy ez a vízpótlási változat a Balaton vízzé válás szempontjából a legkedvezőbb.

A Rába fajgazdag planktonikus élővilága és a kiemelkedően gazdag vízi makroszkópos gerinctelen együttese, valamint a halfaunája a Zalában a hosszú (72 fkm), továbbá a Kis-Balaton védőrendszeren történő áthaladása során oly mértékben átalakul, hogy a Keszthelyi-öböl és a Balaton jelenlegi élővilágának faji összetételét valószínűleg nem befolyásolja. A VITUKI által készített vízpótlási tanulmánya azt a következtetést vonta le, hogy a Rába élővilága a leghasonlóbb a Zaláéhoz, és a Balatontól idegen fajok sem fenyegetnek invázióval (VITUKI 2003). A BMGE Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszéke által készített munka (Istvánovics 2003) véleménye szerint azonban a kép nem annyira megnyugtató, mint amilyennek a VITUKI vizsgálataiból kitűnik.

Konkrét kockázatról csupán egyetlen esetben van tudomásunk. G. Tóth és munkatársai vizsgálatai szerint a nyugati határszél patakjaiban (szombathelyi Gyöngyös-patak) terjeszkedik az Ausztriában sokfelé telepített és onnan hozzánk is “átszivárgott” amerikai jelzőrák, amely ellenálló a rákpestissel szemben. A kutatók által begyűjtött 78 példány mindegyike hordozója volt ennek a betegségnek. A jelzőrákkal összezárt folyami rákok 5-6 nap alatt megbetegedtek, 10 nap alatt elpusztultak. A Rábából történő vízpótlás véleménye szerint azt jelentené, hogy a Balatonban őshonos kecskerákot (mely a 60-as években kipusztult) soha nem lehetne visszatelepíteni a tóba. Telepítési kísérletek jelenleg folynak és az angolnatelepítés tilalma óta szép reménnyel kecsegtetnek. A visszatelepítés azért lenne fontos, mert a tízlábú rákok (kecskerák és folyami rák) kipusztulásával a Balatonban betöltetlenül maradt egy fontos ökológiai szerepkör: a kopro- és nekrofágia, aminek része többek között a haltetemek “eltakarítása” (G. Tóth 2003).

A Balatonra vonatkozó konkrét kockázaton túl kimutatható és a nemzetközi szakirodalomból példákkal illusztrálható, hogy a szomszédos vízgyűjtők összekötése elősegíti a vízhez kötötten terjedő fajok invázióját (Dumont 1999). A szigetbiogeográfia elveinek megfelelően annak a valószínűsége, hogy egy faj bizonyos idő alatt egyik “szigetről” (víztestből) eljut a másikba, fordítottan arányos a távolsággal, egyenesen arányos a célterület méretével, emellett a topográfia és fajspecifikus terjeszkedési mechanizmusok függvénye (MacArthur and Wilson 1967). A Balaton és a Rába egyaránt a Duna vízgyűjtőjén fekszik, a vízhez kötötten terjedő szervezetek szempontjából azonban a két szomszédos vízgyűjtő távolsága nagyjából 650 km. A vízátvezetés ezt a távolságot 160 km-re csökkenti, azaz minimum négyszeresére növeli az invázió valószínűségét. Az áttelepedés valószínűsége ennél nagyobb mértékben is nőhet, ez azonban már a fajspecifikus terjeszkedési mechanizmusok függvénye. A Balaton esetére történeti példa is van. 1928 őszén a Dunából egy uszályt vontattak a Sión át a Balatonba, amellyel a vándorkagyló és a tegzes bolharák került a tóba. Ma e két faj egyedsűrűsége 105 m2, szűrési kapacitásuk pedig időnként nagyobb, mint a szűrő zooplanktoné (G. Tóth 2003).

 

Bizonytalanság!

A szakértői anyagok és a szakemberek szóbeli nyilatkozatai alapján is érzékelhető volt, hogy nincs egységes álláspont a vízpótlás ökológiai veszélyeit illetően. Az egyik oldal a más vízgyűjtőről való vízpótlást ökológiailag elfogadhatatlannak, az élővilág változatosságát lehetővé tevő migrációs gátak lerombolása miatt jelentős kockázat hordozónak tartja, míg mások részben a Kárpát medence ökológia egységére, részben a bizonyos migrációs jelenségek elkerülhetetlen voltára hivatkozva nem tarják ezeket a hatásokat jelentősnek.

 

Összefoglalva megállapítható, hogy az idegen vízgyűjtőről történő vízpótlás tehát ökológiai meglepetésekkel is szolgálhat a Balatonban vagy annak vízfolyásaiban. Idegen vízgyűjtők összekötése megkönnyíti olyan vízhez kötötten terjedő fajok invázióját, melyek egyébként nem, vagy minimális eséllyel juthattak volna egyik vízgyűjtőről a másikra. A fő probléma az, hogy az ilyen inváziónak sem a bekövetkezése, sem a hatása nem jelezhető előre, megakadályozni nem tudjuk, ha a vízgyűjtőket már összekötöttük és a folyamatot visszafordítani sem tudjuk. Pillanatnyilag ismert konkrét veszélyt a Rába vízgyűjtő patakjaiban élő amerikai jelzőrák jelent, amely a rákpestis hordozója.

F)           Vízpótlás karsztvíz készletből

Ilyen kockázatokkal ennél a változatnál nem kell számolni.

G)           A maximális vízszint megemelésének ökológiai kockázata

A BMGE jelentés állásfoglalása szerint, „ha a tó feltöltődik, a jelen vízszint szabályozási rend módosítása számottevően hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben elkerülhessük a maihoz hasonló alacsony vízállásokat. A javaslat a Sió vízelvezető kapacitásának minél nagyobb mértékű bővítését (100 m³/s-ig) és a +120 cm maximális vízszint lehetőség szerinti megközelítését tartalmazza. Így magasabb „felső” vízszintek érhetők el, ez pedig értelemszerűen hozza magával az „alsó” szintek emelkedését is. A kidolgozott „optimális” stratégia nem tartalmaz alsó szabályozási szintet. A látszattal ellentétben ez a kis különbség döntő hatású: a leeresztést a korábbinál sokkal magasabb vízállásokra korlátozza, gyakorlatilag letiltja”(Koncsos, Honti, Somlyódy 2003). A megállapítás a vízszintek tekintetében kétségtelenül igaz, azonban a jelentés nem tér ki a vízszint ilyen mértékű megemelésének előre jelezhető ökológiai hatásaira, kockázataira.

A vízszintemeléssel összefüggő beavatkozások és beruházások eredményeként az eddig már sokat kritizált tájidegen és a tó ökológiai viszonyait jelentősen megváltoztató mesterséges partvédőművek továbbépítésére, hangsúlyosabbá tételére lenne szükség, ami a természet közeli állapottól való további eltávolodást jelent, amelyet tovább ront a mély területek feltöltése. Ezek a beavatkozások egyértelműen kedvezőtlen tájökológiai beavatkozást jelentenének, nem is beszélve, hogy fokoznák a parti területek, ingatlanok megszerzésére/beépítésére irányuló törekvéseket. A „néhány” vízfolyás vissza töltésezése is csak a természetesség rovására történhet.

A vízszintemelésnek a fentieken túlmenően is lennének ökológiai következményei, amely legnagyobb mértékben a nádasokat sújtaná. Szakmai szempontból jól ismert és dokumentált, és a BMGE tanulmány is utal arra, hogy az alacsony vízállás a parti nádas öv előretörésének kedvez, a magas vízállás hatása pedig ezzel ellentétes. A nádas elterjedésének a tómederben a víz mélysége szab határt a fiziológiai szabályozó mechanizmusok korlátai miatt. Az eddigi szabályozó beavatkozások, a felső és alsó szabályozási szint sávjának szűkítése a hetvenes évek közepén és a felső szint 1997. évi megemelése már eddig is kimutatható degradációjához vezetett a nádasok nyíltvíz felőli zónájának a mélyebb vizű északi parton. A vízszint emelésével automatikusan és kiszámítható mértékben ítélnénk pusztulásra nádasokat a tó északi partján. A déli part sekélyebb vizének nádasait ez a beavatkozás ugyanakkor nem érintené.

 

11. A környezeti vizsgálat összefoglaló értékelése

 

A környezeti vizsgálat eredményeit illetően el kell mondanunk, hogy az alternatívákat tekintve igazán jó megoldást egyik sem jelent. Figyelembe véve a beavatkozás szükségességének bizonytalanságát, a következőt mondhatjuk:

a)       A Balaton és egész vízgyűjtője számára problémát jelent a négy éve tartó szélsőségesnek tekinthető száraz periódus. A helyzet természetesnek tekinthető, de ettől függetlenül, ha különböző mértékben is, de az kedvezőtlen mind vízminőségi, mind ökológiai, mind halászati és főleg turisztikai szempontból.

b)       A Balaton vízrendszerének szüksége lenne egy egyszeri feltöltésre elegendő, egyenletesen bevezethető, a víz kémiai összetételében a Balaton vízzé válás szempontjából kedvező minőségű, tápanyagszegény, inváziv fajoktól mentes, és azonnal rendelkezésre álló vízkészletre. A megoldásnak akkor is megfelelőnek kell lennie, ha azt többet nem használjuk fel. Ilyen lehetőség viszont egyszerűen nem létezik.

c)       A rendelkezésre álló alternatívák a fenti feltételeket akkor sem tudnák kielégíteni, ha jelentős engedményeket tennénk. Kérdés miben és mennyire lehet engedni:

>       Gyorsaság: Azok a megoldások, amelyek mondjuk négy év múlva kezdenek működni teljesen alkalmatlanok a probléma kezelésére. Ha a következő négy év is olyan lesz, mint a jelenleg tartó, akkor Magyarországnak sokkal komolyabb vízgazdálkodási problémákkal kell szembe néznie. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen helyzet a vízpótlási alternatívák közül a Rábára és a karsztvízre épülő változatot eleve ellehetetlenítené.

>       Készletnagyság és egyenletes feltölthetőség: Megfelelő mennyiségű vízkészlet csak a Duna, a Dráva és a Mura tekintetében áll rendelkezésre. A Rába esetében már jelentős engedményeket kell tenni, a másik két alternatíva pedig mennyiségi szempontból nem válasz a felmerült problémára.

>       Vízminőség: A karsztvizes megoldás kivételével minden alternatíva hordoz magában problémákat, ezek a Duna esetében ennek a lehetőségnek a kizárását jelenti. A többi megoldás egyszeri alkalmazás estén talán nem járna végzetes következményekkel, de folyamatos működés estén valószínűleg igen. Kérdés, hogy akkor érdemes-e azokat kiépíteni.

>       Ökológia: A szakértők egy része az idegen vízgyűjtőről való vízpótlást eleve elvetette, mondván, hogy idegen vízgyűjtők összekötése megkönnyíti olyan vízhez kötötten terjedő fajok invázióját, melyek egyébként nem, vagy minimális eséllyel kerülhettek volna át egyik vízgyűjtőről a másikra. Ezt pontosan előre jelezni nem lehet, de ilyen migráció a beavatkozások nélkül is megtörténik. Természetesen azt le kell szögezni, hogy az ilyen típusú vízpótlásnak az ökológiai kockázata nagyon nagy. Kérdés, hogy a nagy kockázatot, a nagyon is kétséges eredmények ellensúlyozni tudják-e.

Összefoglalva a tanulságokat, a kétségtelenül létező problémák igényelnék a beavatkozást, de nem olyanokat, amelyek vagy nem oldják meg azokat, vagy még több kárt okoznak.

d)       A fentiekből nem csupán az a következtetés vonható le, hogy olyan engedményeket kell tennünk, amelyek miatt az egyes vízpótlási lehetőségek elvesztik az értelmüket, hanem azt is, hogy gyakran további, és jelenleginél nagyobb vízminőségi és/vagy ökológiai problémával járnak.

e)       Ha az egyes vízpótlási változatokat az értékelési rendszerünk összefoglalásával minősítjük, akkor a következők mondhatók el (3. táblázat):

 

3. táblázat: A vízpótlási változatok értékelési eredményeinek összefoglalása

Szempont

Dráva

Mura

Duna

Rába

Karsztvíz

0 plussz

Készlet

Kétséges

Alkalmatlan

Alkalmatlan

Vízminőség

Kétséges

Kétséges

Elfogadhatatlan

Kétséges

Elfogadható

Ökológia

Kétséges

Kétséges

Elfogadhatatlan

Kétséges

Kétséges

Gyorsaság

Alkalmatlan

Alkalmatlan

Alkalmatlan

Kétséges

Rugalmasság

Kétséges

Kétséges

Kétséges

Alkalmatlan

Alkalmatlan

Fenntarthatóság*

Kétséges

Kétséges

Kétséges

Kétséges

* A fenntarhatósági kritériomoknál, olyan kérdéseket vettünk figyelembe, mint a helyi lakosságra való hatások, energia igény, természettel való harmonizáció

 

A fenti táblázat azt mutatja, hogy a megfogalmazott célt ezekkel az eszközökkel nem lehet elérni.

f)        Miután a b) pontban megfogalmazott vízpótlási cél elérése érdekében, nincs megfelelő megoldás, nincs más megoldás, mint magán a célon kell változtatni, ami nemigen lehet más, mint a Balaton vízgazdálkodási helyzetének minél rugalmasabbá tételének megkezdése, még a tó természetes visszatöltődésének megindulása előtt. Ez azt jelenti, hogy a „0 plusz” változat lényeges elemeinek vizsgálatát, és a megoldás kidolgozását azonnal meg kell kezdeni, amihez jelen tanulmány ajánlásait, kritikai észrevételeit is célszerű figyelembe venni.

g)       A környezeti vizsgálatban kiemelten jeleztük azt a nagyszámú bizonytalanságot, amely az egész elemzési folyamatot végigkísérte. Ezek alapján a legfontosabb következtetés, amit levonhatunk az, hogy nagyon óvatosan kell eljárni a problémák megfogalmazása és főleg kezelése tekintetében. Egy feleslegesen kiépített rendszer költségei csak múló rosszullétet jelentenek egy visszafordíthatatlan környezeti folyamathoz, esetleg egy kardinális érték elvesztéséhez képest.


 

IRODALOM

 

Balatoni Turizmus Középtávú Fejlesztési Programja. 1999.

Clement A.: A rábai vízpótlás hatása a vízjárásra és a Keszthelyi-medence foszforterhelésére. Háttérjelentés. Budapest. 1-33. In. BMGE VKKT A balatoni vízpótlás szükségessége: Tenni vagy Nem tenni? Szintézis jelentés.- Kézirat. Budapest 2003.

Dumont H.J.: The species richness of reservoir plankton and the effect of reservois on plankton dispersal (with particular emphasis on rotifers and cladocerans). In: J.G. Tundisi and Straskraba (eds.) Theoretical Reservoir Ecology and its Applications. Pp. 477-491. Backhuys Publishers, The Netherlands. 1999.

G.-Tóth L.: A Balaton ökológiai állapotának értékelése a zooplankton alapján. Háttérjelentés “A Balaton Állapotának Értékelése” c. jelentéshez. MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, Tihany/ BMGE Víziközmű és Környezetmérnöki Tanszék, Budapest. 2003.

Istvánovics V.: A vízpótlás és a Balaton ökológiai állapota. Háttérjelentés. Budapest. 1-36. In. BMGE VKKT: A balatoni vízpótlás szükségessége: Tenni vagy Nem tenni? Szintézis jelentés.- Kézirat. Budapest 2003.

MacArtur R.H. and E.O. Wilson : The Theory of Island Biogeography. Princeton Univ. Press, Princeton, 203 p. 1967.

Nyugat-Dunántúli Vízügy Igazgatóság: A Kis-Balaton 2002. évi vízmérlege. 2003.

Koncsos L., Honti M., Somlyódy L.: A Balaton vízháztartásának statisztikai vizsgálata. Háttérjelentés. Budapest. 1-36. In. BMGE VKKT: A balatoni vízpótlás szükségessége: Tenni vagy Nem tenni? Szintézis jelentés.- Kézirat. Budapest 2003.

KSH: Magyar Statisztikai Évkönyv 2002.

Nováky B. : A Balaton vízpótlása és az éghajlat. Háttérjelentés. Budapest. 1-36. In. BMGE VKKT: A balatoni vízpótlás szükségessége: Tenni vagy Nem tenni? Szintézis jelentés.- Kézirat. Budapest 2003.

Pannonhalmi M., Sütheő L., Gaál R.: Vízigény a Rába vízgyűjtőn. Háttérjelentés. Budapest. 1-36. In. BMGE VKKT: A balatoni vízpótlás szükségessége: Tenni vagy Nem tenni? Szintézis jelentés.- Kézirat. Budapest 2003.

Simonffy Z.: A vízpótlás lehetősége karsztvízből. Háttérjelentés. In. BMGE VKKT A balatoni vízpótlás szükségessége: Tenni vagy Nem tenni? Szintézis jelentés.- Kézirat. Budapest 2003.

Somlyódy L. (szerk.): A Balaton vízpótlás szükségessége: Tenni vagy nem tenni? – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék. Szintézisjelentés. Kézirat. Budapest. 2003.

Széchenyi Terv : A Balaton Régió Tízéves Gazdaságfejlesztési Programja 2001. november. 2001.

Szilágyi F.: A vízpótlás hatása a Balaton és a Zala vizének ionösszetételére. Budapest 1-29. Háttérjelentés. In. BMGE VKKT A balatoni vízpótlás szükségessége: Tenni vagy Nem tenni? Szintézis jelentés.- Kézirat. Budapest 2003.

Szilágyi F. : A szabályozási szint emelése a Balatonban: Lehetőségek és korlátok. Háttérjelentés. Budapest. 1-23. In. BMGE VKKT: A balatoni vízpótlás szükségessége: Tenni vagy Nem tenni? Szintézis jelentés.- Kézirat. Budapest 2003a.

Varga Gy.: A Balaton vízháztartási viszonyainak vizsgálata. Háttérjelentés. Budapest. 1-31. In. BMGE VKKT: A balatoni vízpótlás szükségessége: Tenni vagy Nem tenni? Szintézis jelentés.- Kézirat. Budapest 2003.

VITUKI: Felszín alatti vizek igénybevételére telepített, üzemeltetett víztermelő kutak vízvizsgálatainak összefoglaló értékelése és dokumentálása. Témabeszámoló. Tsz 711/1/4477-1. 1998.

VITUKI: A Balaton tápanyagterhelésének mérlege, mérése és modellezése. Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. Budapest. Kutatási zárójelentés. Kézirat. 2001.

VITUKI: A Balaton vízpótlási lehetőségeinek vizsgálata. I. kötet. 1-116. II. kötet. Mellékletek. Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. Budapest. Kutatási zárójelentés. Kézirat. 2002.

VITUKI: A Balaton vízpótlási változatainak vízminőségi és ökológiai jellemzése. 1-48. Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. Budapest. Kutatási zárójelentés. Kézirat. 2003.