Európa aszályos régiói

 

Dr. Pálfai Imre – Boga Tamás László – Herceg Árpád

Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság

 

Kulcsszavak: Európa, éghajlat, léghőmérséklet, csapadék, aszály.

 

Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozásával fontossá válik annak ismerete, hogy a vízgazdálkodás természeti adottságai és társadalmi-gazdasági kapcsolódásai miként alakulnak Európa többi országában. E kérdéskörbe tartozik annak megállapítása is, hogy hol vannak Európában aszályos régiók, azok mennyiben hasonlítanak, illetve térnek el a hazai helyzettől. Dolgozatunk, a teljességre való törekvés nélkül, a vonatkozó szakirodalom és egy egyszerű vizsgált alapján Európa aszályos régióinak áttekintését tűzte ki célul, s módszertani javaslatot ad Európa aszályossági térképének megszerkesztéséhez.

 

1. Európa éghajlati körzetei

 

Európa éghajlatának kialakításában a földrajzi elhelyezkedésén kívül legnagyobb szerepe az Atlanti-óceánnak van. A Golf-áramlatban sodródó meleg víztömegek nemcsak a kontinens nyugati peremvidékének éghajlatát szabályozzák. Az óceáni klímahatás messze behatol a szárazföld belsejébe is mivel a kontinens törzse nyugatról nyitott, hegységrendszerei nyugat-keleti irányba húzódnak.

A földrészek, így Európa éghajlatának osztályozására is leginkább a módosított Trewartha-felosztás alkalmazható (Péczely 1986). Ennek a felosztásnak az alapján Európára – leszámítva a poláris és szubpoláris térségeket – az alábbi éghajlati típusok jellemzők:

5. Szubtrópikus sztyepp éghajlat. Jellemzői: forró nyár, a legmelegebb hónap középhőmérséklete 280C, a leghidegebb hónapé 6–120C. Évi átlagos csapadéka 200–500 mm, télen van egy-két csapadékos hónap, a nyári hónapok csapadéka csupán 20 mm körüli.

                6a. Meleg nyarú mediterrán éghajlat. Jellemzői: a leghidegebb hónap középhőmérséklete 40C fölötti, a legmelegebb hónapé meghaladja a 220C-t. Jellegzetes a téli csapadékos és a nyári száraz évszak, legalább három hónap átlagos csapadéka meghaladja a 60 mm-t, három hónapé viszont 20 mm alatt marad. Az éves átlagos csapadék 500–1000 mm közötti.

                6b. Hűvös nyarú mediterrán éghajlat. Jellemzői: hideg tengeráramlások hatására a nyár kevésbé meleg, a legmelegebb hónap középhőmérséklete 220C-nál alacsonyabb, a nyári félév csapadékosabb, mint a 6a típusnál.

                8. Enyhe telű óceáni éghajlat. Jellemzői: a leghidegebb hónap középhőmérséklete általában 1–50C között, a legmelegebb 14–180C között alakul, az éves középhőmérséklet 80C körüli, az éves hőmérsékleti ingadozás 150C-nál kisebb. Csapadékeloszlása viszonylag egyenletes, őszi csapadékmaximummal és tavaszi csapadékminimummal. Éves csapadék-összege a domborzati viszonyoktól függően 600–2000 mm.

                9. Nedves kontinentális éghajlat hosszabb meleg évszakkal. Jellemzői: Legalább három hónap középhőmérséklete 180C-nál magasabb, háromnál nem több a negatív átlag-hőmérsékletű hónapok száma. A hőmérséklet átlagos évi ingadozása 300C körüli. Csapadékjárására nyári maximum és koratavaszi minimum jellemző, az éves csapadékösszeg 500–1000 mm között változik.

                10. Nedves kontinentális éghajlat rövidebb meleg évszakkal és hideg téllel. Jellemzői: Legalább egy hónap középhőmérséklete meghaladja a 180C-t, a negatív középhőmérsékletű hónapok száma 4–5, a hőmérséklet évi ingadozása meghaladja a 300C-t. Nyári csapadék-maximum és téli csapadékminimum jellemzi, az átlagos évi csapadékösszeg 400–500 mm közötti.

                11. Mérsékelt övi sztyepp éghajlat. Jellemzői: Éves hőmérsékleti ingása meghaladja a 300C-t, a leghidegebb hónap középhőmérséklete –50C alatti, a legmelegebb 220C fölötti. Csapadékjárására jellemző a nyári maximum és a téli minimum, az átlagos éves összeg 200–500 mm.

                Az egyes éghajlati típusok elhelyezkedését az 1. ábrán mutatjuk be. Az aszályosság szempontjából különösen az 5., a 6a. és a 11. éghajlati típusok érdemelnek figyelmet. Az 5. típus az Ibériai félszigeten belül Spanyolország néhány vidékére, a 6a. típus a mediterrán országokra: Portugália déli felére, Spanyolország nagyobbik részére, Franciaország Földközi-tengeri partvidékére, Olaszország területének döntő részére, Görögországra, továbbá Horvátország és Albánia tengerparti sávjára, valamint Törökországra, a 6b. típus Portugáliára jellemző. A 11. típus Magyarországon a Duna–Tisza közén, Ukrajna déli sávjában és a Kaukázus északi peremvidékén található meg.

1.ábra. Európa éghajlati körzetei: 5. Szubtrópusi sztyepp éghajlat, 6a. Meleg nyarú mediterrán éghajlat, 6b. Hűvös nyarú mediterrán éghajlat, 8. Enyhe telű óceáni éghajlat, 9. Nedves kontinentális éghajlat hosszabb meleg évszakkal, 10. Nedves kontinentális éghajlat rövidebb meleg évszakkal és hideg téllel, 11. Mérsékelt övi sztyepp éghajlat, 12. Mérsékelt övi sivatagi éghajlat, 13. Óceáni szubpoláris éghajlat, 14. Szárazföldi szubpoláris éghajlat, 15. Tundra éghajlat (Péczely 1986)

 

A 6b típus hűvös nyárra, a 9. és 10. típus nedves éghajlatra utal, ennek ellenére e körzetekben is előfordul az aszály. A 6b. típus Portugália északi felét uralja. A 9. típus Észak-Olaszországra, Közép-Európára (Magyarország nagy részét is beleértve) és a Balkán félsziget északi részére jellemző. Magyarország majdnem határeset, mert az átlagos évi csapadék 600 mm, tehát alig több mint e típusnál az alsó határérték. A 10. típus Csehországban, Németország keleti sávjában, Norvégia, Svédország és Finnország déli felén, továbbá Szlovákiában, Erdélyben, Lengyelországban, a balti államokban, Fehéroroszországban, Ukrajnában és Oroszországban fordul elő.

A 8. típus aszályosság szempontjából kevésbé jelentős, ide Nagy-Britannia, Franciaország legnagyobb része, a Benelux államok területe, Németország nyugati fele és Dánia tartozik.

                Az éghajlati körzetek nagyjából eligazítanak az aszályos régiókról (sejtetik, hogy azok hol vannak), de épp Magyarország példája mutatja, hogy nem adnak eléggé differenciált képet.

 

2. Aszályok Európa országaiban az utóbbi évtizedekben

 

Az Unesco-WMO kiadásában 1985-ben megjelent kötet (Beran and Rodier 1985) hidrológiai aspektusból foglalkozik az Európa egyes országait a 70-es évtizedben sújtó aszályokkal, részletesen kitérve a csapadékhiányra és a nagyobb folyók kisvízi lefolyási viszonyaira. Az egykori Szovjetunió európai felének legnagyobb részét 1972-ben (június-augusztus között) sújtotta erőteljes aszály. Nyugat-Európa sok országában az 1975/76. hidrológiai év minősíthető az évszázad leginkább aszályos időszakának. Belgiumban az aszály súlyossága az évszázad aszályának tekintett 1920/21. évihez volt mérhető. Franciaországban (főleg az ország északnyugati részén) 1975. decemberétől 1976. júliusáig tartott az igen erőteljes aszály, amely túlszárnyalta a korábbi, az 1973/74. évi rekordot. A rendkívül kevés csapadék a folyók igen alacsony vízállásában is megnyilvánult, a kisvízfolyások teljesen elapadtak. Az egykori Csehszlovákia nyugati részén (a mai Csehország területén) 1971–1974 között volt az évszázad egyik legaszályosabb időszaka. Németországban az 1976. évi aszály leginkább Bajorország északi részét, a Duna bal partján húzódó területeket érintette. Hollandiában az igen súlyos csapadékhiány 1976. februártól szeptemberig tartott. Az Egyesült Királyság területén, ahol a meteorológiai mérések már a XVIII. század végén megkezdődtek, az 1975. májusától 1976. augusztusáig tartó csapadékhiány az igen hosszú adatsort tekintve is példátlannak bizonyult.

Az európai aszályproblémák fokozatos előtérbe kerülését jelzi, hogy az 1990-es években a szárazság, az aszály és a kisvízi lefolyási viszonyok vizsgálatának tárgykörében a FREND/FRIEND projekt és az AMHY projekt lehetővé tette, hogy 11 európai, illetve Európa környéki ország (Algéria, Anglia, Bulgária, Franciaország, Kis-Jugoszlávia, Magyarország, Moldávia, Románia, Svájc, Szlovákia, Törökország) szakértői kutatási eredményeiket nemzetközi szemináriumokon ismertessék és vitassák meg (Kovács és Gilyénné 1995, Gilyénné 1995).

A Meteorológiai Világszervezet 1995 óta évente állásfoglalást ad ki a Föld éghajlati állapotáról (WMO 1996–2004). Ezekből – a vonatkozó részeket kiragadva – az alábbiakat mondhatjuk az európai aszályokról.

1995: A nyári csapadék Angliában és Walesben hasonló volt az 1766-tól kezdődő mérési sorozat legszárazabb nyarához, az 1976-oshoz. Közép-Angliában a július és augusztus a valaha mért legmelegebb hónapok voltak. Forró, száraz nyár volt Spanyolországban és Dél-Franciaországban is: júliusban Sevillából és Cordobából 470C-os hőmérsékleti rekordot jelentettek. 1994. novembertől 1995. június 25-ig e térségekben a lehullott csapadék összege az átlagnak még a felét sem érte el. Oroszország nagy részén 1995 volt az addig legmelegebb év.

                1996: Szélsőségesen száraz év volt az Egyesült Királyságtól Közép-Európán át Oroszországig. Belgiumban az 1995. júliusától 1996. júliusáig tartó időszakot a rendszeres mérések megindulása (1833) óta a legszárazabbnak találták. Angliában és Walesben 1996 a harmadik legszárazabb év volt a megfigyelések megindulása óta.

                1997: Európában nem volt jelentős aszály.

                1998: Nyári hőség és szárazság sújtotta Ukrajnát.

                1999: Oroszország nyugati területein a június-júliusban uralkodó hőhullám kevés csapadékkal járt együtt, és sok erdőtüzet okozott. Az Ibériai félszigeten 1998. decemberétől szárazság uralkodott.

                2000: Nagy aszály sújtotta Délkelet-Európát. Különösen súlyos következményekkel járt a hosszan tartó száraz időszak Bulgáriában, ahol erdőtüzek következtében 58 ezer hektárnyi terület leégett. Görögország egyes részein is erdőtüzek tomboltak, különösen Szamoszon, ahol a tűzvész a sziget egyötödét elpusztította. Európa déli részén januártól áprilisig száraz volt az idő, a csapadék több helyen 200 – 500 mm-rel az átlag alatt maradt.

                2001: Európában nem volt jelentős aszály.

                2002: Számos térségben aszály pusztított. Oroszország európai területeinek középső részein az áprilistól augusztusig terjedő öthónapos csapadékösszeg a sokévi átlag egyharmada körül alakult, ami a 19. század elején kezdődött mérések óta a legalacsonyabb érték. Az év második felében kezdődő száraz időjárás vízhiányhoz vezetett Norvégia, Svédország és Finnország vízerőműveiben. Svédországban és Norvégiában rekordmeleg nyár volt.

                2003: Európa nagy részét egész nyáron (júniustól augusztusig) hőhullámok árasztották el. 400C fölötti rekord-hőmérsékletet mértek Németország, Svájc, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Olaszország és Hollandia több településén. A fölsorolt országokban összesen több mint 21 ezer ember halt meg a rendkívül magas hőmérséklet miatt. Az Alpok gleccsereinek víztartaléka több mint három méteres hóvastagságnak megfelelő vízegyenértékkel csökkent, elmaradt az addig mért 1998. évi minimumtól. Európában az aszály a mezőgazdaságot, az áramtermelést és a vízellátást érintette elsősorban. Spanyolország, Portugália, Franciaország, továbbá Közép- és Kelet Európa országaiban számos helyen súlyos erdőtüzek pusztítottak.

                Egy újabb keletű összefoglaló munka (EurAqua 2004) számszerű adatokkal támasztja alá azt, hogy a 2003. évi aszály milyen rendkívül súlyos következményekkel járt Európa-szerte. A szokatlanul kevés csapadék (2. ábra), a nyári időszak középhőmérsékletét 20-30%-kal meghaladó igen nagy meleg és az ebből származó magas párolgás jelentős gazdasági, társadalmi és környezeti következményekkel járt. A hatások Olaszországban a nemzetgazdaság fejlődését, Franciaországban a lakosságot érintették különösen kedvezőtlenül. Az Európai Unió mezőgazdaságát ért károk meghaladták a 11 milliárd Eurot, ebből a példaként kiválasztott országokban a négy legfontosabb növénykultúra (kukorica, búza, burgonya, takarmánynövények) és a baromfitenyésztés vesztesége a következők szerint alakult (millió Euroban): Ausztria 197, Spanyolország 810, Olaszország 4 000–5 000, Német-ország 1 500, Franciaország 4 000. A terméscsökkenés a takarmánynövényeknél 35% körüli, a többi növénycsoportnál 10–20%-os volt. Az Európai Unió teljes gabonatermelése 23 millió tonnával maradt el a 2002. évitől, ami behozatalt tett szükségessé és kihatással volt a tárolt készletekre is. Az erdőtüzek elsősorban Portugáliát, továbbá Írországot és Finnországot sújtották, az Európai Unió országaiban összesen mintegy 650 ezer hektárt erdőt pusztított el. Az idegenforgalom is megsínylette a rendkívüli időjárás hatásait. A belvízi hajózást a Dunán, a Rajnán és a Pón hosszabb időre korlátozni kellett. Több hőerőmű és atomerőmű hűtővíz-problémák miatt csökkentett üzemmódban termelt. Vízhiányos állapot miatt Norvégiában, Franciaországban és Németországban a vízerőművek nem voltak képesek megfelelő mennyiségű árammal ellátni az ipart, ami ezzel szintén károkat szenvedett. Ausztria keleti felén további felszín alatti vízkészleteket kellett bekapcsolni a lakossági és az ipari vízellátásba a többletköltség meghaladta a 40 millió Eurot. A vizenyős területek (wetlandek) kiszáradása a biodiverzitást érintette kedvezőtlenül, a felmelegedett és eutrofizálódott álló- és folyóvizek még Skóciában is halpusztulással jártak együtt. A szóban lévő összeállítás szerint a magas hőmérséklettel járó stressz-helyzet mintegy 30 ezer ember halálát okozta! A rendkívüli mértékben kiszáradt talajok és a kiürült ivóvízhálózat meghibásodásai helyenként (pl. Amszterdamban) a magas épületeknél szerkezeti károsodást okoztak.

 

 

 

2. ábra. A Standardizált Csapadék Index (SPI) területi eloszlása Európában 2003. nyarán (EurAqua 2004)

 

Az utóbbi évtizedek európai aszályainak vázlatos áttekintése is meggyőzhet bennünket arról, hogy az aszály a kontinens nagyon sok országát érinti, s egyes években különösen nagy kárt okoz. Meglepő, hogy az aszály nemcsak Európa déli felén, de a nedves éghajlati körzetekbe tartozó országokban is komoly gondokkal jár.

 

3. Európa aszályosságának vizsgálata a júliusi középhőmérséklet és a május–októberi (hathavi) csapadékmennyiség sokévi átlaga alapján

 

Az átlagos aszályviszonyok területi jellemzésére – figyelembe véve a rendelkezésünk-re álló térképi földolgozásokat – két egyszerű éghajlati paramétert választottunk ki: a júliusi középhőmérsékletet és a nyári félév, pontosabban a május–október közötti hathónapos időszak csapadékösszegét. Ezek sokévi átlagának területi eloszlását egy földrajzi atlasz (Kartográfia 1966) nyomán egy-egy áttekintő ábrán mutatjuk be.

A léghőmérséklet szempontjából kitüntetett határvonalnak tekinthető a júliusi középhőmérséklet 200C-os izovonala (3. ábra). Az ettől délre lévő térségek, vagyis az Ibériai félsziget, a Riviéra, Itália, a Balkán és a Kárpát-medence nagy része, valamint a Kelet-európai síkság déli-délkeleti fele számítanak Európa legmelegebb vidékeinek.

3. ábra. A júliusi középhőmérséklet sokévi átlagának területi eloszlása Európában (Kartográfia, 1966)

 

A csapadékmennyiséget illetően az aszályosság szempontjából azok a térségek érdekesek, ahol a május 1. – október 31. közötti hathavi időszak átlagcsapadéka 500 mm alatt van. Ez Európa nagy részére – a sík vidékek szinte teljes területére – jellemző (4. ábra). Különös figyelmet érdemelnek azok a térségek, ahol ez az összeg a 250 mm-t, sőt helyenként a 100 mm-t sem éri el, vagyis a mediterrán országok, valamint a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger vidéke.

 

4. ábra. A május 1-től október 31-ig terjedő időszak csapadékmennyiségének területi eloszlása Európában (Kartográfia, 1966)

 

A 3. és a 4. ábra „egyesítésével” (egymásra helyezésével) kiadódnak azok a térségek, amelyeknél együtt van jelen a magas hőmérséklet és a kevés csapadék, vagyis az aszály két fontos feltétele. Ezek mintegy tucatnyi kombinációjából öt fő kategóriát különítettünk el, mégpedig a júliusi középhőmérséklet és a május–októberi csapadékmennyiség I. táblázatban közölt értékhatárai szerint..

 

I. táblázat. Az aszályos régiók hőmérsékleti- és csapadék-értékhatárai

 

A régió jele és megnevezése

Júliusi középhőmérséklet

0C

Május–októberi csapadék

(mm)

I. aszálymentes régió

< 15

< 25

> 250

> 500

II. mérsékelten aszályos régió

15–20

250–500

III. közepesen aszályos régió

15-20

20–25

100-250

250–500

IV. erősen aszályos régió

< 20

20–25

> 25

< 100

100– 250

250–500

V. nagyon erősen aszályos régió

20–25

> 25

< 100

< 250

 

Az egyes régiók területi elhelyezkedését az 5. ábrán mutatjuk be.

 

 

                                  

 

5. ábra. Európa aszályos régióinak lehatárolása a júliusi középhőmérséklet és a május–októberi csapadékmennyiség sokévi átlaga alapján

 

Megállapítható, hogy Európa legaszályosabb régiói (IV. és V. régió) a mediterrán térségben, valamint a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger vidékén találhatók. Magyarország és a környező országok – több más európai táj mellett – a közepesen aszályos régióba (III. régió) sorolhatók, míg Nyugat-Európa országainak túlnyomó része, Skandinávia déli része és a Baltikum, valamint nagy oroszországi területek a mérsékelten aszályos régióba (II régió) tartoznak. A magashegyvidéki területek és Észak-Európa – e feldolgozás szerint – aszály-mentesnek (I. régió) minősülnek.

                A vízkészlet-gazdálkodás helyzetét, az aszály elleni küzdelem stratégiáját, az öntözési tapasztalatokat stb. elsősorban a bemutatott leginkább aszályos régiókba eső országokban érdemes behatóan tanulmányozni, és azokból Magyarország számára következtetéseket levonni.

 

4. Módszertani javaslat Európa aszályossági térképének megszerkesztésére

 

A Nemzetközi Öntözési és Vízrendezési Szövetség (ICID) 1992-ben Budapesten tartott Európai Regionális Konferenciájának egyik ajánlása – az egész Európára kiterjedő aszályérzékenységi térkép megszerkesztése céljából – időszerűnek vélte az európai országok-ban meglévő nemzeti aszályszámítási módszereket és térképi megjelenítéseket összegyűjteni és harmonizálni (Vermes 1993). Az ezzel kapcsolatos szervező-koordináló munkát – a Konferencia felkérése alapján – az ICID Magyar Nemzeti Bizottsága magára vállalta. Az e tárgykörben meginduló nemzetközi együttműködés egyik állomása volt az 1995-ben Alsógödön rendezett munkaülés, ahol egy magyar dolgozat (Pálfai, Petrasovits and Vermes 1995) az aszálytérkép szerkesztésének metodikai kérdésével foglakozott, a résztvevők pedig javasolták, egy európai, de legalább egy Kárpát-medencei aszályérzékenységi térkép megszerkesztését, első lépésben az ajánlott magyar módszer alkalmazásával (Vermes 1995).

Ezt figyelembe véve, most az alábbiak szerinti aszálytérkép megszerkesztését javasoljuk. Ennek a lényege, hogy Európa Klíma Atlaszából (Steinhauser 1970) a havi csapadékösszegek és a havi középhőmérsékletek sokévi átlagának területi eloszlását feldolgozva kiszámítjuk az aszályindex alapértékét (PAI0), vagyis az április–augusztusi középhőmérséklet sokévi átlagának és az október–augusztusi súlyozott csapadékösszeg sokévi átlagának hányadosát, ebből pedig a hazai adatok és néhány európai meteorológiai állomás adatai alapján meghatározott korrekciós tényező segítségével közelítően meghatározzuk a tulajdonképpeni aszályindex (PAI) 10%-os előfordulási valószínűségi értékeit (ezek képezték alapját a magyarországi aszályossági zónák lehatárolásának), amelyből végül megszerkeszthető egy európai aszálytérkép. Ilyenformán Magyarország már lehatárolt aszályossági zónái (Pálfai 2002) összehasonlíthatók lesznek Európa más aszályos zónáival, illetve régióival. Ha egy ilyen aszálytérkép elkészülne, az csak az első lépés első fele lenne, melyet további, részletesebb, az uniós aszályszámítási és térképes megjelenítési módszereket is alkalmazva, vizsgálatokkal, feldolgozásokkal kellene kiegészíteni, pl. a talajadottságokkal és a növényborítottsággal összevetve.

A vázolt módszer lehetőséget nyújt annak kimutatására is, hogy az éghajlati változások különböző forgatókönyvei szerint hogyan változhat meg a jövőben Európa aszályossága.

 

5. Összegzés

 

A dolgozat először bemutatja Európa éghajlati körzeteit, külön kiemelve azokat, amelyek az aszályosság szempontjából különös figyelmet érdemelnek. Ezután áttekintést nyújt az utóbbi évtizedek európai aszályairól, részletesebben szólva a 2003. évi rendkívüli aszályról. Ez az áttekintés meggyőzhet bennünket arról, hogy az aszály a kontinens nagyon sok országát érinti, s egyes években különösen nagy kárt okoz. Meglepő, hogy az aszály nemcsak Európa déli felén, de a nedves éghajlati körzetekbe tartozó országokban is komoly gondokkal jár.

A dolgozat egy egyszerű térképes megjelenítési módszert ismertetet Európa aszályos régióinak lehatárolására. A térképszerkesztés két fő paraméter, a júliusi középhőmérséklet és a május–októberi csapadékmennyiség területi eloszlásán alapul. Ezekből öt régiót különít el. Megállapítható, hogy Európa legaszályosabb régiói a mediterrán térségben, valamint a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger vidékén találhatók. Magyarország és a környező országok – több más európai táj mellett – a közepesen aszályos régióba sorolhatók, míg Nyugat-Európa országainak túlnyomó része, Skandinávia déli része és a Baltikum, valamint nagy oroszországi területek a mérsékelten aszályos régióba tartoznak. A magashegyvidéki területek és Észak-Európa – e feldolgozás szerint – aszálymentesnek (I. régió) minősülnek. A vízkészlet-gazdálkodás helyzetét, az aszály elleni küzdelem stratégiáját, az öntözési tapasztalatokat stb. elsősorban a bemutatott leginkább aszályos régiókba eső országokban érdemes behatóan tanulmányozni, és azokból Magyarország számára következtetéseket levonni.

A dolgozat végül egy módszertani javaslatot fogalmaz meg arra vonatkozóan, hogy miképp lehetne Európa aszályossági térképét pontosabban megszerkeszteni a Magyarországon már alkalmazott módszer (az aszályindex 10%-os előfordulási valószínűségi értékeinek ábrázolása) közelítő átvételével.

 

 

Irodalom

 

Beran, M.A. and Rodier, J.A.: Hydrological aspects of drought. Studies and reports in hydrology 39. Unesco – WMO, 1985.

EurAqua: Discussion Document – Toward a European Drought Policy [DRAFT – Version 1.1: - 31. March 2004], http:www. euraqua.net

Gilyénné Hofer A.: Áttekintés az Észak- és Nyugat-európai Friend-Projektben szereplő kisvízi tanulmányokról. NHP/OHP Híradó. 1995/2.

Kartográfia:: Képes politikai és gazdasági világatlasz. Kartográfiai Vállalat. Budapest, 1966.

Kovács Gy. és Gilyénné Hofer A.: Beszámoló a szárazságról tartott FRIEND/AMHY szemináriumról (Băneasa-Giurgiu, Románia, 1994. november 6-8.). NHP/OHP Híradó, 1995/1.

Pálfai I.: Magyarország aszályossági zónái. Vízügyi Közlemények, 2002. évi 3. füzet.

Pálfai, I., Petrasovits, I. and Vermes, L.: Some methodological questions of the European drought-sensitivity map. Proc. Of the International Workshop on Drought in the Carpathian’s Region. (eds.: Vermes L. and Mihályfy A.) ICID-MTESZ, Budapest, 1995.

Péczely Gy.: A Föld éghajlata. Tankönyvkiadó. Budapest, 1986.

Steinhauser, F. (ed.): Climatic atlas of Europe I. Maps of mean temperature and precipitation WMO – UNESCO – Cartographia. Budapest, 1970.

Vermes L.:  A Nemzetközi Öntözési és Vízrendezési Szövetség (ICID) Budapesten, 1992. június 21–27. között tartott 16. Európai Regionális Konferenciájának az aszály jelenségével foglalkozó 1. témakörében elhangzott előadások és hozzászólások záróközleménye, következtetése és ajánlásai. In: Az 1992. évi aszály értékelése. A Földművelésügyi Minisztériumban 1992. november 18-án tartott Konferencia anyaga (szerk.: Pálfai I. és Vermes L.). Budapest, 1993.

Vermes L.: Beszámoló az „Aszály a Kárpát-medencében” c. ICID munkaülésről (Alsógöd, 1995. május 3 – 5.). NHP/OHP Híradó, 1995/5.

WMO: A Meteorológiai Világszervezet állásfoglalásai az éghajlat 1995–2003. évi állapotáról. Meteorológiai Világszervezet, 1996–2004. (Magyarországon terjeszti az Országos Meteorológiai Szolgálat).