VÍZKÁR-ELHÁRÍTÁS

A víz fölös mennyiségében kárt okozhat, amely lehet árvíz, vagy a helyi fölöslegből származó belvíz. Az árvizek és a belvizek által veszélyeztetett területek együttes kiterjedése 48000 km2, az ország területének 52%-a, a művelt területek kétharmada. Ez a veszélyeztetettségi mérték a legnagyobb Európában. Az erről híres Hollandia csak megközelíti ezt a szintet, de nem éri el.

Az elöntések elleni védelemnek megelőző része a mentesítés, amit a vízügyi szervek veszély helyzeten kívüli időszakokban végeznek. A másik része a tényleges elöntés, vagy annak közvetlen veszélye idején végrehajtott védekezés.

Belvízvédelem, vízrendezés

Az ország síkvidékén, az Alföldön és dombvidékének az alsó részein, ahol a patakok völgyei találkoznak a síksággal, a belvízi elöntések veszélye gyakorlatilag a teljes területre kiterjed. A belvíz nem kíméli a védett ártereket sem. Az Alföld 43 600 km2-e - a következő ábrán láthatóan nem egyenlő mértékben - de szinte teljesen ki van téve az elöntések lehetőségének. A belvíz komoly károkat okoz a mezőgazdaságban és a nem csatornázott településeken, nagyobb mértékű előfordulás esetén a közlekedésben is.

Az elmúlt közel két évszázad alatt a mentesítési munkálatok eredményeképpen a tényleges elöntések a korábbiaknak a töredékére zsugorodtak. Az utóbbi fél évszázadban előfordult elöntéseket mutatja a következő ábra. Tanúsága szerint a belvízi elöntések gyakorisága magas, belvizek az évek 80%-ában fordulnak elő. Kiterjedésük azonban változó és az utolsó ötven évben csökken. Ennek oka egyrészt a művek hatása, másrészt az utóbbi évtized csapadékhiánya.

Külön figyelmet érdemel a belvízvédekezés a mezőgazdasági területek privatizációja miatt. Átlagos belvíz esetén is a magángazdák sokasága juthat csődbe a területük tavaszi művelhetetlensége miatt.

A belvizek által okozott károk megelőzésére a mentesítések, a vízrendezési munkák szolgálnak, amelyeket a technológiájukat is meghatározó környezetük szerint csoportosítunk. Így megkülönböztetünk síkvidéki-, dombvidéki és belterületi-, vagy települési vízrendezést.

A síkvidéki vízrendezési munkák során 42,6 ezer km különféle méretű földmedrű csatorna készült, melyekből 27 ezer km állami tulajdonban van, 13 ezer km magánkézben és még csak 2200 km-t birtokolnak az önkormányzatok. A csatornák által elvezetett vizet több száz, összesen 850 m3/s szállítóképességű szivattyútelep emeli a befogadókba, amelyek általában a folyók. Csekély arányban szolgálnak erre a célra a tározók, vagy tavak.

A vízrendezési munkáknak a nagy térségre kiterjedő, közérdeket érintő része, pl. a gyűjtő főcsatornák, az átemelő szivattyútelepek létesítése, kezelése az állam feladata. A helyi vízkárok elhárítása az önkormányzatok és az érdekeltek dolga.

A dombvidéki vízrendezés mintegy száz, összesen 70 ezer km hosszúságú kisvízfolyás által okozott elöntéseket igyekszik megelőzni, vagy azok közvetlen veszélye ellen megvédeni a lakosságot és értékeit. A kisvízfolyások, patakok mintegy 30%-a az állam birtokában van, közel 10%-a az önkormányzatoké és a többi magánkézben van. A dombvidéki vízrendezés módszere a patakszabályozás, a vízgyűjtő rendezése, vízmosáskötés és az árvízcsúcs-csökkentő tározók létesítése, üzemeltetése. Ez utóbbiak tározó kapacitása 81,2 millió m3.

A belterületi vízrendezés kifejezetten önkormányzati feladat és a települések felszíni vizeinek az elvezetésével foglalkozik. A művek kiépítési foka elmaradott. Fokozza a nehézségeket, hogy a településeknek már mindegyikén létezik a vezetékes vízellátás, a csatornázás azonban csak alig 45 százalékukon valósult meg.

A települések különösen érzékenyek a rajtuk keresztül haladó vízfolyások levezető képességére. Míg külterületeken elég, ha a patak a 3-10 évente előforduló vízhozamot le tudja vezetni, addig a belterületen haladó vízfolyást 30-100 évenkénti - lényegesen nagyobb - vízhozamokra kell tervezni. A belterületi vízrendezést össze kell hangolni a csatornázási fejlesztési tervekkel és a külső befogadók kapacitásával.

A belvíz megjelenése esetén a védekezési feladatok kerülnek előtérbe: a lefolyások megkönnyítése az üzemi csatornák tisztításával, a zsilipek rendben tartásával, egyes helyeken szivattyúállások felszerelésével és a szivattyúzással. A helyi vízkár elhárításának fontos feltétele, hogy a számára befogadóként szereplő gyűjtő- és elvezető főcsatornák fogadni tudják a bevezetett, vagy szivattyúzott hozamokat. Az utóbbi másfél évtized gazdasági nehézségei miatt elmaradt a védelmi művek fejlesztése. Különösen fájó, hogy a felújítások és a fenntartási munkákra sem jut elég erőforrás. Ezért a létesítmények és gépek, berendezések állapota fokozatosan romlik. A tulajdonviszonyok rendezetlensége miatt a források létrehozása is nehézségekbe ütközik.

A belvízöblözetek rendezése még nem minden esetben fejeződött be. Ezeken a helyeken a közvetlen kárelhárítás feltételeit kell a védekezések során megteremteni, vagy erősíteni.

A belvizek okozta károk megelőzése és elhárítása érdekében a legfontosabb időszerű feladatok:

-        Rendezni a vízfolyások és művek tulajdonviszonyait az állami-, önkormányzati- és üzemi (magán) szférában egyaránt.

-        Az állam, az önkormányzatok és az érdekeltek részvételével megszervezni azokat a pénzügyi forrásokat, amelyek lehetővé teszik a művek és felszerelések fejlesztését és védőképességének fenntartását.

-        Megakadályozni a művek és felszerelések állapotának egyre gyorsuló romlását a szükséges üzemelési és fenntartási feltételek biztosításával.

-        Korszerű szervezeti struktúrával biztosítani a magán-, közcélú- és állami művek magas szintű fenntartottságát.

-        A még nem teljesen szabályozott, vagy leromlott vízgyűjtőkre a területfejlesztési elképzelésekkel és a területi vízgazdálkodási tanácsokkal egyeztetett rendezési terveket kidolgozni, amelyeket a társadalmi és termelési igényeknek megfelelően lehet végrehajtani.

-        A belterületi tervezéseknél figyelembe kell venni a csatornázási elképzeléseket és a külterületen lévő befogadók kapacitását.

-        A külterületi szakaszokon végzett rendezések során célszerű gondot fordítani a természet- és környezetvédelemre. A kisvízfolyásokon kijelölni azokat a szakaszokat, amelyeken a szabályozási beavatkozásokat el lehet kerülni.